MTA-nak, ELTE-n, ÁME-t, DMA-t

Azzal kapcsolatban kérném ki véleményüket, hogyan kell toldalékolni a csupa nagybetűvel írott, magánhangzóra végződő, köznevet jelölő betűszókat.

A helyesírási szabályzat szerint a köznévi betűszók általában kisbetűvel írandók, ekkor a szóvégi magánhangzó átalakul (áfát). A tulajdonnéviek nagybetűvel írandók, itt nem módosul a szóvégi magánhangzó (ELTE-t). Érintőlegesen megjegyzi az útmutató, hogy – főként a tudományos nyelvben – egyes köznévi betűszók is írhatók nagybetűvel (DNS), de arra nem tér ki, hogy ha ezek magánhangzóra végződnek, akkor ugyanúgy nem módosul a végük, mintha tulajdonnéviek lennének (ÁME-t), vagy köznévi természetük miatt mégis (ÁMÉ-t). Ez utóbbi esetben azt is szeretném tudni, van-e különbség a magyar szavakból képzett betűszók (ÁMÉ-t) és az idegen eredetűek (DMÁ-t) viselkedése között.

NB: ÁME = átjárhatósági műszaki előírások, az Európai Unióban bevett rövidítés. DMA = direct memory access (közvetlen memória-hozzáférés), informatikai szakkifejezés.

A magánhangzóra végződő tulajdonnévi betűszókról, mint Ön is említette, a 286. a) pont rendelkezik: „A csupa nagybetűvel írt tulajdonnévi betűszók végén toldalékoláskor írásban nem nyújtjuk az a, e, o-t: az MTA-nak, az ELTE-n, az ETO-hoz stb.” A közszói betűszók toldalékolásáról valóban nem esik szó, és a példák közt sem szerepelnek ilyenek, kivéve amelyeket a betűk kiejtett nevének megfelelően írunk: „tébécés”, „tévézik” [a 286. b) tér ki ezekre]. Az „áfa” nem tartozik ide, hiszen ennek betűzött alakja „áefa” lenne, amely viszont nem használatos. Ezt a hézagot az Osiris Kiadó Helyesírás c. kötete rendezi (a továbbiakban OH., 403. o.), amely a kötőjel nélküli alakot javasolja (ahogy Ön is írta): „áfát”. Ez az írásmód azonban csak azzal indokolható, hogy az „áfa” szó összeolvasható, így gyakorlatilag köznévként is kezelhető (akárcsak az „eva”).

A csupa nagybetűvel írott, magánhangzóra végződő közszavak toldalékolásáról még kevésbé esik szó a szabályzatban. Egyetlen ilyen példát találtam, az „NE”-t [283. b), ‘nemzetközi egység’ értelemben], de ennek sincs említve a toldalékolása. A nagybetűs betűszók között az OH. is csak a tulajdonnévieket említi, a példák közt viszont szerepel az „ETO-hoz” is (403. o.), amely a közszói „egyetemes tizedes osztályozás” rövidítése, tehát ezeknél sem nyújtjuk meg a szó végi magánhangzót. Ez nemcsak a tulajdonnévi betűszók analógiájának köszönhető, ugyanis még a kisbetűs közszói betűszók magánhangzója is csak a fenti, kivételes esetekben (köznevesülés esetén) nyúlik meg, normál esetekben azonban ezek is rövidek maradnak, pl. „szja-val”, „szja-s” (OH. 1329.) Idegen szavaknál ugyanígy járunk el, így pl. a „KO” (knock out) betűszó ragozása is „KO-val”, „KO-s” (OH. 935.).

Erre áttételesen a 29. pont is utal, amely a betűszókról általában véve jegyzi meg, hogy a magánhangzónyúlás jelölése nem vonatkozik rájuk.

Mindezek alapján tehát a magánhangzónyújtás nélküli alakokat javaslom közszói és tulajdonnévi, kisbetűs és nagybetűs betűszók esetén egyaránt, pl. „ÁME-t”, ill. „DMA-t”, ahol is az „áfát” a csekély számú köznevesült kivétel közé sorolható.
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.