Kijelentő mondatok-e?
2007. 11. 16.Kérem, szíveskedjék megírni, hogy az alább idézett mondatok valóban kijelentő mondatok-e?
Mácz István: Örülj velem! c. művéből idézek:
…”Hunyd le a szemed. Emlékezz. Valakire, aki örömet adott egy napon, abban az órában… Emlékezz. Az elismerésre, amelyben érezted, valaki ráérzett énedre. Emlékezz.”
…”Mondd: szeretlek! Mondd, mondd, mondd, szeretlek, szeretlek, szeretlek. Mondjad anyának, apának, gyermeknek, barátnak, szerelmednek, mondd: szeretlek. Ha nincs senkid, akinek mondjad, akkor mondd a virágnak, amikor locsolod. Mondd a kutyusnak, amikor enni adsz n eki. Figyeld, nem érti, de megérzi a szó varázsát az állat is.”
…”Csak higyj és örülj.”
…”Az elidegenedés az emberi érintkezés világméretű fagyhalálához vezethet. Olvaszd a jeget. Köszönj. Köszönök. Köszönjünk, hogy több legyen az öröm.”
…”Ne ítéld némaságra tested. Merj mozdulattal ritmusban táncolni.Mondd ki magad. A tánc nyelvén beszélj. Legyen táncod. A táncban keresd a másikat.”
…”Írj. Az írás öröm. Írj. Öröm. Küldj levelet.”
Az idézett mondatok felszólító módú igéi miatt, véleményem szerint, felkiáltó jelet kellene tenni. Tudom viszont, hogy vannak felszólító formájú kijelentő mondatok is. Ez azonban csak a T/1. személyű, felszólító formájú kijelentő mondatok két esetére vonatkozik. De ott is a végkövetkeztetés: Mondatvégi írásjelük felszólító formájuk ellenére n e m k e l l, hogy felkiáltó jel legyen. (Tehát nem hiba ennek az írásjelnek az alkalmazása ez esetben sem. Vagy?)
Persze az ilyen mondatok felszólító, illetve kijelentő voltáról a végső szót valójában csak a szerző tudja megmondani, hiszen a közlés szándékát célját ő ismeri a legjobban.
