Az én cégérem, 2007.

2007. 12. 20. nincs hozzászólás

Az én cégérem cégnév és feliratverseny 2007. évi díjátadása ismét Luca napján volt a budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.

Szekeres Ágnes, a verseny kitalálója elmondta, hogy idén mintegy 1000 nevezés érkezett, ezekből újságíró zsűri választott ki 20-at, amelyből a nyelvészek a díjazottakat. A díjazottakat Kiss Imre igazgató köszöntötte és fölhívta a figyelmet a Kultea (kulturális teaház) rendezvénysorozatra – különös tekinttel arra, hogy ennek a neve is érdekes. Majd dr. Gonda Imre, a Magyar Szabadalmi Hivatal főosztályvezető helyettese ismertette a nevek „jogtisztasági” vizsgálatának eredményét, valamint fölhívta a figyelmet a védjegyoltalomra. Balázs Géza a 2007. évi díjazott nevekről beszélt.



A díjazott nevek:
Boy-Go (futárszolgálat),
Ebéd Elek (önkiszolgáló étterem),
Iszkiri (futárszoglálat).

További négy díjazásra javasolt üzletnév tulajdonosát nem sikerült fölkutatni:
Ampervadász (villanyszerelés),
Voltos Bolt (villanyszerelés),
Fogtogon (fogászat),
Szemőr (szemorvosi rendelő).

A díjazottak Az én cégérem 2007. feliratú oklevelet és ajándékcsomagokat kaptak, de megajándékozták a díjnyertes nevek beküldőit is.


Kiss Imre javaslatára idén másodszor díjazták a legszebb cégéreket is.


A cégnév- és cégérversenyt 2007-ben is meghirdeti a az EU-33 Vállalkozás- és Közösségfejlesztő Egyesület, az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda. A javaslatok (név, cím) 2007. szeptember 30-ig küldhetők be a d.szekeres(kukac)elender.hu vagy az iroda(kukac)e-nyelv.hu címre. (Manyszi információ)


A 2007. évi díjátadásról Kiss Árpád felvételeit közöljük a galériában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra