ügydöntő vs. véleménynyilvánító
2008. 02. 24.Meglepődve olvastam az Országos Választási Iroda tájékoztatóját. Tudván, hogy egy népszavazás vagy véleménynyilvánító vagy ügydöntő lehet, meglehetősen érdekesnek tartom, hogy olyan esetben, amikor a kérdező kizárólag a véleményemre kíváncsi („Egyetért-e Ön azzal, hogy…”), ügydöntő népszavazást írnak ki. Szerintem ekkor a következőképpen kéne kezdődnie a kérdésnek: Szeretné-e Ön, hogy… .
Pusztán nyelvtani szabályok segítségével lehet-e magyarázatot adni a fenti furcsaságra?
Az „Egyetért-e Ön azzal, hogy…” kérdés után nemcsak eldöntött, rajtunk kívül álló tény szerepelhet, amiről véleményt alkothatunk, hanem egy tervezett eseményre vonatkozó szándék is (pl. felszólító módban fogalmazva), így gyakorlatilag egyenértékű lehet azzal a fogalmazással: „Szeretné-e Ön, hogy…”. Ez a mondatkezdés tehát nyelvileg megfelelő egy ügydöntő (nem pedig véleménynyilvánító) népszavazás kérdésének bevezetésére.
Vagy megfordítva: ha szeretném, hogy valami történjen, és valaki más ezt az ötletet már fölvetette, akkor ez a kívánságom úgy is kifejezhető, hogy „egyetértek” azzal a (meglévő) szándékkal, hogy az illető dolognak kell történnie. Egyetérteni nemcsak tényekkel, hanem szándékokkal, ötletekkel is lehet, amelyek tényleges cselekvést, változást vonhatnak maguk után.
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.
vissza a főoldalra