Elhunyt a Magyarító könyvecske szerzője

2008. 03. 13. nincs hozzászólás

84 éves korában elhunyt Molnos Angéla, a Magyarító könyvecske és a Lélektani szakfordító című kötetek szerzője, A lélektani szaknyelv megújításáért alapítvány létrehozója.

Molnos Angéla Budapesten született, olaszországi, majd dél-amerikai tanulmányai után tért vissza Európába. Lélektannal foglalkozott, melyet sokáig több idegen nyelven művelt. Már hazatérése előtt hozta létre az alapítványát, hogy a szakterületének magyarítását szorgalmazza, ezt a munkát 1996 után is folytatta, amikor a szaknyelvi fordítást tanította. A magyarítást kiterjesztette a nyelvhasználat más területeire is, és a Magyarító könyvecskének többször bővített kiadásaiban ajánlotta mások figyelmébe (vissza)újításait. Ha nem is ért mindenki egyet ezzel a puristának nevezett szemlélettel, mely a magyar nyelv idegen szavaktól való megtisztítását tűzte ki célul, legalább megismerni érdemes a javaslatait: „E szójegyzék nem törekszik teljességre, hanem inkább gondolkodásra szeretné késztetni a használót, és saját nyelvalkotó képzeletét serkenteni, hogy mondanivalóját szabatosan magyarul és kedve szerint kifejezhesse.”

Molnos Angéla munkásságáról az alábbi címen olvashat bővebben:
http://www.net.klte.hu/~keresofi/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra