ő-ző nyelvjárás, dialektológia

2008. 10. 21.

A követölés, fösteni, köröszt, csöndes, fölhő, fölnőtt, bepöröl szavak “jellemzőek az ő-ző nyelvjárásra, de nem csak az ő-ző nyelvjárást beszélők használják (pl. csöndes).” De ebből a válaszból azt továbbra se lehet kitalálni, hogy Önök szerint az ő-ző nyelvjárás részeinek tekinthetőek-e ezek a szavak vagy sem…

A nyelvjárás és a köznyelv viszonya meglehetősen összetett kérdés, ezért a nyelvi gyorsszolgálat keretein belül kimerítő választ nem adhatok, néhány szempontot azonban igen. Válaszomban felhasználom a Kiss Jenő által szerkesztett Magyar dialektológia című könyvet (Osiris, 2003). Az oldalszámok erre a műre vonatkoznak.
Kiss Jenő szerint “nyelv és nyelvjárás elkülönítésének kizárólagos nyelvi kritériumai nincsenek.” (32) Kiss összefoglalja azokat a legfontosabb kategóriákat, melyek egy nyelvjárást meghatároznak. Ezek a következők:
1. “rendszerváltozat (a nyelvjárás rendszer az adott nyelven belül);
2. területi kötöttség (valamennyi többi nyelvjárással szemben használata helyi kötöttségű);
3. a standardizáltság hiánya (a nyelvjárás normatív ugyan, de nem normalizált, illetőleg a nyelvjárásnak a legtöbb nyelvben nincs saját írásbelisége, tehát elsődlegesen beszélt nyelvi változat, ebből is következően társadalmi szerepköre, súlya kisebb, presztízse alacsonyabb);
4. korlátozott kommunikációs érvényesség (elsősorban, illetőleg a nyelvek nagy részében csak szóbeli közlésekben vagy csupán meghatározott beszédhelyzetekben használják).” (34)
Az ö-zés (a zárt e helyén ejtett ö hang) mint nyelvjárásra jellemző hangtani jelenség többféle lehet: független (pl. köröszt), hangsúlyos (pl. löhet), hangsúlytalan (pl. kendör), illetve hasonulásos (pl. mönünk). (275) Az ö-s szavak némelyike a köznyelvben is él.
Penavin Olga a Szlavóniai (kórógyi) szótárban (Nap Kiadó, 2000) a köznyelvi alakváltozatokat szerepelteti címszóként. Szótára alapján az Ön által említett szavak közül a következők köznyelviek: bepöröl, fölösleges, mögött; illetve a föl-fel, söpör-seper szavak mindegyike köznyelvi formának tekinthető.
A magyar értelmező kéziszótár (Akadémiai, 2003) a fölösleges, mögött, pöröl, söpör szavakat önálló szócikkben magyarázza, a csönd, csöng, föl, szög szavaknak az e-s párjuk mellett adja meg a jelentését, a föst igét pedig tájszónak tartja.
A szótárak között az egyezések mellett eltérések is mutatkoznak arra nézve, hogy az adott szó köznyelvinek vagy tájnyelvinek tekinthető-e.
Az ö-s alakok a nyelvi változatosság, a kifejezésbeli gazdagság eszközei, melyek – ahogyan Ön is írta – csökkentik az “e’ hangok túlsúlyát. A nyelvjárási alakok természetesen nem parlagiasak, ugyanakkor meglehetősen szubjektív, hogy kinek melyik alak kedvesebb. Sem a köznyelv, sem a nyelvjárás használójáról nem alkothatok értékítéletet az alapján, hogy melyik formát használja.
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.

vissza a főoldalra