Miként is véleked(t)ünk a magyar nyelvről?

2009. 04. 01. nincs hozzászólás

Bábeli nyelvzavar. A magyart nehéz megtanulni. A bulvár csorog a médiakanálisból. A nyelv a központi téma a Trefort-kert magazin legutóbbi számában.

Az ELTE Bölcsészettudományi Kar kulturális és közéleti magazinja minden egyes megjelenését egy központi téma köré rendezi. A II. évfolyam 1. száma a nyelvről, a magyar nyelv és nyelvészet oktatásáról-kutatásáról szól.

A kiadvány meghatározó gondolata a 2008. évben Nobel-díjjal kitüntetett francia író, Jean-Marie Gustave Le Clézio megállapítása, miszerint: „A nyelv az emberiség történetének legkülönösebb találmánya: időben mindent megelőz, s általa mindent megoszthatunk egymással. Nyelv nélkül nem lenne tudomány, technika, jog, művészet, s nem lenne szerelem.”


Kiss Jenő akadémikus a magyar nyelvvel kapcsolatos hiedelmeket, vélekedéseket gyűjtötte össze. Az első a nyelvrokonság kérdése. Az összehasonlító nyelvtudomány bizonyítékai szerint a magyar a finnugor nyelvekkel rokon, ami nem jelenti azt, hogy a magyar antropológiailag (vérségi szempontból) is a finnugor népekkel rokon. „A nyelvész nem állíthatja, hogy a nyelvi rokonság automatikusan vérségit is jelent, és fordítva: az antropológus nem mondhatja, hogy a vérségi rokonság egyúttal a nyelvi atyafiság bizonyítéka.”


A második, nyelvvel kapcsolatos mítosz a magyar nyelv megtanulhatatlansága. A szerző szerint ez a vélekedés már a reformkor óta létezik: hiszen a pozsonyi diétán a délszláv követek azzal az érvvel harcoltak a magyar nyelv terjesztése ellen, hogy az a szláv népek számára megtanulhatatlan. Ez azonban minden bizonnyal tévhit, hiszen a magyart kisgyermekek ezrei-milliói tanulták meg azóta is, nem küszködve az általános és a határozott igeragozás használatával. Sőt nem magyar anyanyelvűek is kiválóan meg tudnak tanulni magyarul.


A harmadik nagy téma az idegen szavak kérdésköre. Itt szintén megoszlanak a vélemények: „egyesek szerint túl sok van a magyarban, mások szerint nem”. Van, aki a nyelv romlása miatt kárhoztatja az idegen szavakat, van, aki szerint az idegen szavak átvételével gazdagodik nyelvünk. Ám „nincs olyan nyelv a világon, amelyben ne volnának idegen (illetve jövevény)szavak”. Ami manapság gondot okozhat (a korábbi nyelvtörténeti korszakok szóátvételeivel szemben): az angol szavak tömeges, intenzív átvétele, hiszen a magyartól eltérő írásmódú és kiejtésű szavak elsajátítása nehézséget jelent az angolul nem tudók számára. A problémát erősíti a funkcionális analfabéták évről évre növekvő száma is. A(z anya)nyelvi veszélytudat az Európai Unióban is közbeszéd tárgya lett: a 2001-es nyelvek éve kapcsán végzett uniós felmérés szerint a megkérdezettek 68 százaléka félti, veszélyben érzi anyanyelvét (a leginkább borúlátók a görögök és a finnek voltak, a maguk 90 százalékos arányával). Mindenképpen érdemes figyelembe venni azonban azt, hogy nem a nyelvek halnak ki, hanem „beszélőik hagyják el, cserélik föl azokat”.


A nyelv pusztulásának rémképe a nyelv romlásával van összefüggésben. Kiss Jenő megállapítja, hogy a nyelvi romlás „nyelvi szerkezettani értelemben értelmezhetetlen. Nincs ugyanis semmi olyan a nyelvekben, amely penészgombaként vagy daganatos sejtként romlásukat, végkifejletként pusztulásukat okozhatná. Bármit veszünk át idegen nyelvekből, azok sem okoznak önmagukban s szerkezettani értelemben nyelvi romlást. […] A nyelvhasználat durvulása – bármennyire rossz is adott esetben a véleményünk erről – megint csak nem okoz nyelvromlást a szónak szerkezettani értelmében.” Mi az, ami miatt félthetjük mégis nyelvünket? Az, hogy csökken használhatósága, „piaci értéke”: vagyis bizonyos (szak)területeken az anyanyelv szókészlete, frazeológiája nem bővül kellő mértékben, így az a nyelv korlátozott használatú lesz. Márpedig a versenyképes gondolkodáshoz magas teljesítőképességű nyelv szükséges. „Ha félelemre nincs is ok, az éberség mindenképpen indokolt” (De Swaan). Egy dolog azonban bizonyos: „a magyar nyelv jövője a magyar anyanyelvűek kezében van, senki más nem felelős érte”.



Ajánló a további írásokból:
Csokiszag a médiakanálisból (Balázs Géza antropológus nyelvész a bulvárosodásról)
Közmagyar-e a magyar köznyelv? (Pusztai Ferenc nyelvész a közmagyarról)
Nobel-beszéd 2008 (Le Clézio francia író beszéde a Nobel-díj átadásán)
Az irodalom – amint újraír(at)ja a nyelvtant? (Tolcsvai Nagy Gábor nyelvész az új, irodalombeli nyelvi létmódokról)
Bábeli nyelvzavarban élünk (interjú Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttal)
Nyelvében él a nemzetiség (Brenner Koloman nyelvész a Magyarországi németek nyelvi atlaszáról)
Ami Amerikában zajlik, történelem (Bombera Krisztina Barack Obama beiktatásáról)

(szki)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra