befektetésösztönzés, működőtőke-beáramlás
2009. 08. 29.Hogy írjuk az olyan – talán csak látszólag – összetett szavakat, mint a(z):
befektetésösztönzés,
működőtőke-beáramlás,
köztartozás-mentesség?
Illetve miféle szabály vonatkozik ezekre a szavakra, szigorúan a 6 szótag elve?
A szabály szerint a két tagból álló összetételeket szótagszámtól függetlenül egybeírjuk.
A legalább három tagból álló (többszörös) összetételeket hat szótagig szintén egybeírjuk, hat szótag fölött a fő összetételi tagok határán kötőjellel tagoljuk (ez az úgynevezett 6 : 3-as szabály).
Az összetételi tagok közé az igekötők közül csak a legalább két szótagúak tartoznak, a szótagszámlálás során pedig a toldalékok közül csak a képzőket vesszük figyelembe, a jeleket és a ragokat nem.
Tehát a kérdezett alakok:
befektetésösztönzés: két tagból áll, tehát egybeírjuk.
köztartozás-mentesség: három tagból áll, hat szótagnál hosszabb, így kötőjellel tagoljuk.
A második szó írásmódjára a második mozgószabály (139/b) vonatkozik.
Ha egy különírt szókapcsolat (pl. hideg víz, működő tőke) egészéhez utótag járul, az új alakulatban az előrészt egybeírjuk, az utótagot pedig szótagszámtól függetlenül kötőjellel kapcsoljuk hozzá: hidegvíz-csap, működőtőke-beáramlás.
