Hivatalos lett a magyar jelnyelv
2009. 11. 11. 17 hozzászólásAz Országgyűlés egyhangúlag elfogadta a jelnyelvről szóló törvényt.
Hazánk az Európai Unióban másodikként hozott olyan jogszabályt, amely kimondja, hogy a hallássérültek közössége nyelvi kisebbség, illetve Magyarországon elsőként rögzíti a siketvak személyek jogait. A törvény alapja lehet egy olyan szemléletváltásnak is, amelyben a hallássérültekről nem mint fogyatékosokról, hanem mint valódi nyelvi kisebbségről gondolkodunk.
A jogszabály meghatározza a siketvak személyek tolmácsoláshoz való jogát is, s ehhez speciális kommunikációs rendszerek (jelnyelvi jelek tenyérbe írása; Lorm-ábécé) tanulását/tanítását teszi lehetővé. A siketvak személyek ezen túl hivatalos tolmács segítségével kommunikálhatnak majd hivatalos ügyeik intézésekor.
2017. szeptember 1-jétől kötelező lesz a jelnyelvi oktatás biztosítása, illetve – igény szerint – a kétnyelvű oktatás megszervezése a siket gyermekeknek a nekik létrehozott iskolákban. A szakemberek képzéséhez ez idő alatt az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kíván segítséget nyújtani. A törvény ezen kívül erős támaszt jelenthet azoknak a felsőoktatási intézményeknek és oktatóknak, akik elkötelezték magukat a jelnyelvtanítás programjának kidolgozása mellett.
A jelnyelvi tolmácsszolgáltatás 2010-ben még változatlanul működik tovább, azonban 2011. január 1-jétől a jogosultak – közszolgálati tevékenység esetén – korlátlan számú ingyenes jelnyelvi tolmácsolást vehetnek igénybe.
A jelnyelv tanulása iránt érdeklődőknek a következő online jelnyelvi szótár tanulmányozását ajánljuk: www.hallatlan.hu
Forrás: MTI http://ots.mti.hu/news.asp?view=2&newsid=58622
Pölcz Ádám
17 hozzászólás
Hol lehet jelnyelvet tanulni? Köszönöm válaszukat!
(Tóth Béla, Budapest)
És akkor lehet nyelvizsgázni is jelnyelvből? most végzek a főiskolán, kell még egy nyelvvizsga, lehet, h jelnyelvből tenném le
Az ELTE BTK-n már van erre lehetőség, illetve az interneten több jelnyelv tanfolyam is fellelhető. Természetesen a teljes képzési program még kidolgozás alatt van, de a fokozatosság jelei jól láthatók az egyetemi képzésben.
Jelnyelvet tanulni a Sinosz-nál lehet (Siketek és Nagyothallók Orsz. Szövetsége), két egyetmen indul jelnyelvi specializáció, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékén és az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszékén. Itt hamarosan BA specializáció+minor szak is lesz a jelnyelv. Van benne jelnyelvi képzés is, de elsősorban a jelnyelv nyelvészeti megközelítését adja, és felkészít a később alapítandó Jelnyelv-tanár MA-ra.
Azt szeretném kérdezni,hogy akkor mostmár elfogadták nyelvvizsgának a jelnyelvet??mert sajnos nekem még nincs egy nyelvvizsgám se, de felsőoktatásban vagyok és lassan kellene..nagyon fontos lenne a válasz!köszönöm
Jelnyelvi képzés: SINOSZ
elfogadják a jelnyelvet nyevvizsgaként?Ugyanis kellene egy második,és ebből szeretném….nem tudom lehetséges-e.Ha valaki informálna,megköszönöm.
Nekem sincs még nyelvvizsgám, szociális munka szakon végzek, szerintem nagyon jó volna, ha elfogadnák akkreditáltként. Nem értem, ha az eszperantót lehet tanulni, akkor szerintem lehetne a jelnyelvből is vizsgázni. Ez is fontos nyelv
Tisztelt Érdeklődők!
Figyelmükbe ajánlom a nyelvi tanácsadásunkhoz érkezett kérdést és a rá adott választ a jelnyelvi nyelvvizsgával kapcsolatban!
http://www.e-nyelv.hu/2010-10-22/jelnyelv-akkreditalasa/
hy
hol lehet jeltolmácsnak tanulni? nappali képzés keretén belül ez megvalósítható?
Gyermekem középsúlyos hallássérült. a középfokú jelnyelvvizsgát sikeresen megcsinálta. Főiskolai tanuló a diploma megszerzéséhes megfelel ez a vizsga ?A ki ismeri a törvényt kérem jelezze.Köszönöm Éva
Szívesen talulnék jelnyelvet az egyetemen,viszont én nem találok az ELTE BTK n ilyen képzést. Még a nem meghirdetettek közt se. 🙁 tud valaki segíteni ?
Kedves Bettina!
Tudtommal létezik az ELTE BTK-n magyar jelnyelv diszciplináris minor és szakirány. Érdeklődésével keresse fel Hattyár Helgát vagy Kissné Bartha Csillát valamelyik hivatalos elérhetőségén (hattyar@nytud.hu vagy hattyar.helga@btk.elte.hu; bcsilla@nytud.hu vagy bartha.csilla@btk.elte.hu). Tudtommal Bartha Csilla (volt) a minor- és/vagy szakirányfelelős.
Üdvözlettel:
Szűcs Gábor
Sziasztok én csak azt szeretném kérdezni hogy tudtok e valahol normális online ingyenes jelbeszéd oktatást.Ugyan még csak 14 éves vagyok és a környezetemben sincsenek hallássérültek de nagyon érdekelne és szeretném megtanulni úgy hogy a hátköznapokban tudjam alkalmazni előre is köszi a válaszokat!
Javasoljuk a Sinosz felkeresését, ill. érettségi után már több felsőoktatási intézményben is tanulhatsz jelnyelvet.
Sziasztok!
A dátum és idő helyesírását külön-külön megtaláltam, de hogyan kell a kettőt összekapcsolni, kell-e közéjük írásjel?
Melyik a helyes?
1./ 2014. június 9. 10 óra 30 perc
2./ 2014. június 9., 10.30
3./ 2014. június 9. 10.30
Az ilyen kérdéseket kell a nyelvi gyorsszolgálatban feltenni, és akkor válasz is érkezik rá. Ez itt egy cikk fóruma ugyanis. Admin.