kor, kori

2010. 01. 06.

Azt mi alapján tudom eldönteni, hogy a kínai Jian’an kor kötőjeles vagy sem? Jelöletlen vagy jelölt birtokos szerkezet? Hogyan döntöm ezt el külföldi név alapján? Az akadémiai szótár következetesebb lenne, ha a Mátyás kori mellett tartalmazná a Mátyás kor, az Anjou-kor mellett pedig az Anjou-kori változatot is, hogy egyértelműbb legyen a kötőjel használata. Engem megzavart az, hogy a korinál egy jelöletlen birtokos eset áll példaként, a kornál pedig egy jelölt birtokos szerkezet. Egy átlagember nem biztos, hogy ebből a két példából a helyes következtetést vonja le, és végül arra jut, hogy a kori nem vonz kötőjelet, a kor pedig igen, ami persze butaság… Köszönöm a segítségét!

Az uralkodók (tehát egy-egy személy) nevéhez a „kora, korabeli, kori” szavak kötőjel nélkül járulnak: Mátyás kora, Zsigmond korabeli, László kori stb. Uralkodócsaládok (azaz személyek csoportjának) nevéhez pedig kötőjellel fűzzük a „kor” és az abból képzett „kori” utótagot: Anjou-kor, Habsburg-kori, Jagelló-kori stb. Ez a szabály érvényes a külföldi nevekre is.
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.

vissza a főoldalra