kontextualizál
2010. 02. 05.Szeretném megkérdezni, használnak-e a magyar nyelvben a kontextualizál szóra valami mást. Én sajnos nem találtam rá semmit. Szövegkörnyezetben így fordul elő például: „A szerző az előbb felsorolt témákat a következő négy fejezetben kontextualizálja és részletesen kifejti.”
A kontextualizáció szót az ellenőrzött szótárak egyike sem tartalmazza, tehát valószínűleg nincsen rá kifejezetten magyar szó. Maga a kontextualizáció, illetve a kontextualizál is a kontextus (1. Szövegösszefüggés, -környezet; 2. (Vkire vagy vmire irányuló) összefüggések, körülmények, tényezők együttese – Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai, Budapest 2003.) szó származékai. Tehát az Ön által megadott példamondatban a szó a felsorolt témák kibontására, azoknak a megfelelő körülmények között való elhelyezésére, értelmezésére utalhat.
Ugyanakkor felhívom figyelmét egy internetes oldalra, ahová akár Ön is beküldhet olyan idegen szavakat, melyeknek nincs magyar megfelelőjük, illetve magyaríthatja a már beküldött szavakat. Az oldal címe: www.szomagyarito.hu.
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.
vissza a főoldalra