Sportolók és újságírók

2010. 04. 16. nincs hozzászólás

A hollandiai Vrije Egyetemen évente értékelik a közszereplők beszédét — idén a focistákét. Kecskés Istvánt, a Nemzeti Sport munkatársát tapasztalatairól kérdeztük.

Készült-e már Magyarországon ilyen – a hollandokéhoz hasonló – felmérés? Esetleg tervezik-e az elkészítését?
Nem készült, és nem is tudok róla, hogy lenne erre vonatkozó terv.


Ön szerint fontos-e az, hogy egy játékos hogyan beszél, vagy csak az számít, hogy hogyan játszik?
Mivel a sportolóknál a pályán nyújtott teljesítmény az értékmérő, természetes, hogy a legfontosabb a versenyeken, a meccseken nyújtott teljesítmény. Ugyanakkor a modern labdarúgás nemcsak sport, hanem „termék” is, amit el kell adni. A mérkőzések színvonala mellett nem elhanyagolható, hogy a labdarúgó lényegében piaci értelemben reklámhordozó is, így fontos, hogy jól nyilatkozzon.


Tud-e Ön arról, hogy esetleg — a politikusokhoz hasonlóan — a sportolók is alkalmaznának beszédírókat?
A sportban nincs ilyen feladatkör. Legtöbb esetben, például egy sajtótájékoztató előtt, egyeztetés történik a klub kommunikációs szakemberével arról, hogy egy vezető, vagy egy játékos miről beszéljen, adott kérdésre miként reagáljon.


Állítottak-e már össze olyan „aranyköpés-gyűjteményt” a magyar sportolók elszólásaiból, amilyen a külföldiekéiből a Nemzeti Sport honlapján található?
Ez csak esetenként fordul elő. Leginkább a Nemzeti Sport nyomtatott verziójának szilveszteri számában.


És az újságírók? Ön szerint egy újságírónak – aki a közélet szerves része – mennyire kell odafigyelnie arra, hogy hogyan kommunikál a hallgatóság felé (hogyan tesz fel egy kérdést, hogyan ír meg egy cikket)?
Ebben a tekintetben maradi vagyok, mert hiszek abban, hogy az újság nemcsak tájékoztat, hanem a magyar nyelv igényes, szép használatára is tanít. Erre ugyanúgy oda kell figyelnünk, mint arra, hogy ne rontsuk el a meccsek eredményeinek közlését. A Nemzeti Sportnál kötelező az íratlan szabályokat betartva kérdezni egy sajtótájékoztatón. Vagyis akkor is úgy teszem fel a kérdést, hogy „Kecskés István vagyok a Nemzeti Sporttól. XY mi a véleménye stb.”, ha már ezerszer beszéltem, találkoztam az illetővel. Lényeges kérdés, hogy az újságírói szakma megítélésén javítsunk, és meggyőződésem, hogy például a tisztességesen, illedelmesen feltett kérdések javítják a rólunk kialakult, talán nem túl fényes képet.


Van-e olyan („céges”) tréning, ahol tanítják a helyes beszédtechnikát az újságíróknak?
A Nemzeti Sportnál ilyenre nem volt még példa, az viszont gyakran megesik egy interjú előtt, hogy egyeztetünk a kérdésekkel kapcsolatban.


Melyek azok a leggyakoribb nyelvi problémák, amelyekkel az Önök szerkesztőségében találkozni lehet? Melyek azok a hibatípusok, amelyek sűrűn előfordulnak pl.: egy cikk megírásakor?
A sportújságírás nem irodalmi műfaj, de próbáltak színesíteni az elmúlt évtizedekben néhány dologban. Így lett a labdából pettyes, bőrgolyó, a lövésből durrantás, a játékvezetőből sípmester, vagy éppen a kapusból cerberus. Nos nem sorolva fel az összes példát, a labda az labda, a kapus meg kapus. A sportújságírásban mindennek az a neve, ami. Elsőre nem tűnik bonyolultnak a kérdés, de a helyzet nem egyszerű. Egy gól leírása sem mindig könnyű – ha az ember igényes akar lenni. Pl. „52. perc: Tóth Norbert baloldali beadása után, Takács vette át a labdát a 16-os sarknál, majd tolt rajta egyet, középre emelte, az érkező Rajczi pedig 12 méterről a kapu jobb oldalába fejelte.” Ebben a mondatban lett volna még hely a labdának. Oda kell figyelni arra, hogy a szó már az elején szerepelt és ehhez kell igazítani a mondat további részeit. A sportújságírókkal kapcsolatban általános vélekedés, hogy mindössze 200 szót használnak. Ebben lehet valami, de azért azt a 200-at jó helyre kell tenni.



Pölcz Ádám

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra