Blogokrácia?

Lehetőség? Demokratizálódás? Stílus? Mire valók tulajdonképpen a blogok? Szűts Zoltánt kérdeztem az április 9-én tartott blogkonferencia tanulságairól.

Nevezhető-e bármilyen szempontból „műfaj”-nak a blog?

Számos kiváló szakember írt már nagyon izgalmasat és sokat erről. A „blog műfaja” fogalom véleményem szerint a vers műfajához hasonlítható. Lehet kötött és kötetlen formája, ezt a logikát követve pedig az élményanyagtól és hangulattól függő személyes blog szabadversnek, míg a 140 karakter adta twitteres kötöttség egy szonettnek felel meg. Leginkább talán a kontextus határozza meg, hogy mi a blog műfaja. Mind gyakrabban találkozunk azzal a jelenséggel, hogy egyes nagy népszerűségnek örvendő blogok könyv formájában is megjelennek, ezzel pedig belépnek a nyomtatott szöveg, a megváltoztathatatlan, a további kommunikációt kizáró művek terébe.

Mit nevez(het)ünk blogstílusnak? Mennyiben hasonlíthatók (ha egyáltalán hasonlíthatók) ezek a szövegek az élőbeszédhez?

Fontos a blogok nyelvezete és a megjelenése. Minden vizsgálat során a szándékot, a tudatosságot, a trendalkotást figyelem,  és nem a követést. A blogok vonatkozásában az derül ki, hogy a szerzők többsége, talán a növekvő információ-átadási igényre adott válaszul, igyekszik szabadulni az olyan megkötő formáktól, mint a helyesírás, pontos megfogalmazás kényszere, és a jelentéstartalom átadására koncentrál. Ezek a kötöttségek ugyanis lelassítanák az online kommunikációs folyamatot, mivel a blog kommunikációs forma is. Fontos megemlítenem, hogy a Kodolányi János Főiskola Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke mind több ilyen témájú szakdolgozatot fogad be.

Kik és milyen célból készítenek manapság blogokat?

Blogokat civilek, független szerzők mellett közösségek is írnak, megjelentek és mind erősebbek az üzleti, céges és reklámblogok is. Azonban gyakran nem vagyunk tisztában vele, hogy éppen blogot írunk, amikor például a live news feeden publikálunk valamelyik közösségi oldalon. A blogok ma már sokszor bújtatott formában léteznek.A bloggert még gyakran azonosítják a vallomást tevő naplóíróval, a köztudatban a magamutogató, a világ előtt kitárulkozó szerző képe él, ez a populáris kultúra egyik sablonja, mely a tévéképernyőn is megjelenik. A népszerű Doktor House sorozat legújabb évadának Private Lives című epizódjában az orvoscsapatnak egy bloggert kell meggyógyítania, aki kényszeresen publikálja élete minden egyes mozzanatát a világhálón, és olvasóival konzultál, hogy alávesse-e magát egy műtétnek, konfliktusba kerülve ezzel a hús-vér barátjával. Erről az élet (kommunikációs?) formáról akkor sem akar lemondani, amikor a tárgyi világban létező kapcsolata látszik megszűnni miatta. Ebben a történetben szereplő blogger is az említett sztereotípiát testesíti meg.

A szerkesztett tartalom fontossága továbbra is megmarad. Az irodalmi blogok megjelenése nem hoz gyökeres változást. A hangsúly a tartalmon marad, egy új forma, egy új hordozó képtelen sikereket elérni (esztétikai szempontok szerinti) magas színvonalú tartalom nélkül (ez a minőség persze vita tárgya). Továbbra is megfigyelhető, hogy azon szerzők blogbejegyzései számítanak nagy érdeklődésre, akik a nyomtatott szöveg rendszerében is szerepelnek az irodalmi kánonban. Elismert írok irodalmi blogja nagy érdeklődésre számíthat. Ez természetesen nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy valaki az irodalmi blogok világából lépjen a reflektorfénybe. Az irodalmi folyóiratok rendelkeznek különböző számokkal, be kell jegyezni őket, a blogokat nem. Míg az előbbiek esetében az átfutási idő több hónap, az utóbbiaknál ez lehet pár óra is.

Az irodalomról való beszéd nemcsak a folyóiratok lapjain létezik, élő diskurzus alakult ki online is. Azonban ebben az esetben is újra megjelenik a megszólalók hitelességének kérdése. Kinek a véleményét fogadjuk el? Egy anonim hozzászólóét egy professzoréval szemben (esetleg mellett)? Azt hiszem, egy nick alatt megjelenő kritika nem lehet komoly alapja egy vitának, viszont igenis bele kell kerülnie tankönyvbe, hogy bemutathasson bizonyos gondolatmeneteket, talán egyfajta vox populiként. Ugyanakkor a blogok felületet biztosítanak azon olvasóknak a megszólalásra, akik nem tudnak, vagy akarnak beilleszkedni a nyomtatott irodalmi folyóiratok nehézkes és gyakran betörhetetlen struktúrájába. Iskolai tanórán már megjelentek a blogok, leginkább azonban az internetes mémek kapcsán, a populáris kultúra térhódításának vagyunk tanúi.

Nagyon fontos a vizuális megjelenés, bár blogfelület programozására a varázslóknak köszönve már csupán alapismeretekre van szükségünk. Az uniformizált megjelenésű blogok azonban hosszú távon nem számíthatnak sikerre. A hangsúly mindenképpen a felület könnyű kezelhetőségén és áttekinthetőségén van. Ezzel szemben persze találkozunk szerkesztett (gyakran művészi blogokkal), melyek leginkább egy labirintushoz hasonlítanak. Az ilyen oldalak célja, hogy foglyul ejtse az olvasót, aki a linkeket követve, saját korábbi ismeretei, tapasztalatai alapján dönt, hogyan folytatja útját.

Amikor az internet még örvénylett, úgy lelkesedtem érte, mint egy felfedező. Talán a legfontosabb jellemzője akkoriban a lehetőség volt. A lehetőség (vagy annak az érzete), hogy bármit megtalálhatunk, elolvashatunk, publikálhatunk. Ekkor történt a nagy demokratizálódási folyamat, mely az internet hatására zajlott le a társadalomban.  Ez a folyamat szerintem pár éve befejeződött. Ez nem azt jelenti, hogy az internet forrása, metamorfózisa megállt volna, és a világháló kevesebb lehetőséget biztosítana. A blogolási, videómegosztási, közösségépítési lehetőségeket ma cégek biztosítják, egyelőre a felhasználókra háruló költségek nélkül. A YouTube, majd a Facebook és a Twitter megjelenése szimbolizálja a struktúrába rendeződés kezdetét. Egy kérdést fontos szem előtt tartani, amikor a demokratizálódásról beszélünk: egy blogger anonimitása lehetőséget biztosít a megszólalásra, azonban hiteles-e ez a megszólalás anélkül, hogy nem kötik a hagyományos médiára vonatkozó szabályok, és nem szólítható fel állításai hitelességének bizonyítására?  Azt hiszem, hogy egy kellően demokratizált társadalmat ma már a blogok nem tudnak tovább demokratizálni.

(Szűts Zoltán a Kodolányi János Főiskola Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének docense)

Pölcz Ádám