Halas, a hatalmas – A Manyszi a Dél-Alföldön

2010. 06. 11. 1 hozzászólás

A Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport szakmai kirándulása a Dél-Alföldön (2010. jún. 4–6). A kirándulásról olvassa el Tóth Orsolya és Balázs Géza beszámolóját!

Tóth Orsolya beszámolója

Mint minden évben, így most is felejthetetlen élményt nyújtott a Manyszi-kirándulás. Ezúttal a Dél-Alföld vidékét fedeztük fel. Péntek reggel Kalocsán gyűltünk össze, hogy nekivágjunk a kulturális programsorozatnak. Elsőként az érseki palotát látogattuk meg, benne a könyvtárral, majd a mellette álló főszékesegyházat tekintettük meg. A Nagyasszonyunk Katolikus Intézményben elfogyasztott ebéd után a Viski Károly Múzeumot kerestük fel, ahol a Sárköz helyi viseletét, életmódját, valamint a különlegesen szép ásványtani és numizmatikai érdekességeket bemutató kiállításokat tekinthettük meg. 
Kiskunhalasra érkezve a megye egyetlen működő zsinagógájához vezetett utunk. A templom bemutatása után vezetőnk készséggel válaszolt minden kérdésünkre. Pihenésképpen egy cukrászdában nyertünk felüdülést, majd a Csipkeházba látogattunk, ahol betekintést nyerhettünk a híres halasi csipkekészítés rejtelmeibe. Szállásunk elfoglalása után felfrissülten érkeztünk a Bibó István Gimnáziumba. Az iskola vezetősége szívélyes fogadtatásban részesítette kis csapatunkat. Az épületben tett séta során részletesen megismertettek bennünket az iskola történetével, filozófiájával és szokásaival. Ezután következett az est fénypontja, a vacsora. Kitűnő, bográcsban készült marhapörkölttel, házi pogácsával, eperrel, tortával, valamint kitűnő borokkal és pálinkákkal csillapíthattuk éhségünket és szomjunkat. Szintén a vendéglátók kedvességét bizonyítja, hogy a hölgyeknek – pedagógusnap alkalmából – egy-egy szál rózsával is kedveskedtek. A vacsora után pedig – ahogy ilyenkor lenni szokott – kora hajnalig tartó baráti-szakmai beszélgetés következett. Ezúton is köszönjük a helyieknek a páratlan figyelmességet és a finom vacsorát.

Másnap kissé fáradtan, ám annál lelkesebben Kiskőrösre utaztunk, ahol már vártak minket. Az evangélikus templomban, ahol Petőfi Sándort is keresztelték, a lelkész úr által tartott előadás kíséretében megtekinthettük az anyakönyvet is, melybe Petőfi nevét bejegyezték. Ezután a költő szülőházában berendezett múzeumot és a szomszédos emlékmúzeumot néztük végig, tárlatvezetéssel egybekötve.

Délután Soltvadkerten álltunk meg a helyi cukrászdában egy rövid pihenőre, majd Kiskunhalasra visszatérve felkerestük a Thorma János festőről elnevezett múzeumot. Itt a város helytörténetével és néprajzi értékeivel ismerkedhettünk meg. A nap vége felé a kiskunhalasi gyógyfürdőben kényeztettük magunkat, majd egy jó hangulatban eltöltött vacsorával zártuk a napot.

Vasárnap, indulás előtt, búcsúzóul ellátogattunk a kiskunhalasi Sáfrik-féle szélmalomhoz. Itt búcsút véve egymástól a csoport egy része hazaindult, egy másik része pedig még ellátogatott Szabadkára.

A hazaiak vendégszeretete, a színvonalas idegenvezetések, a számtalan kulturális emlék és az eszmecserék maradandó élményt nyújtottak mindannyiunk számára. Ezúton is köszönjük Veszelszki Ágnesnek a jól megszervezett hétvégét és a sok-sok élményt!

Nyelvi napló

Balázs Géza írása (Tetten ért szavak, 2010. június 24.)

Kalocsán, a főszékesegyházi könyvtárban tumultus van. Az idegenvezető sürget bennünket, hiába célozgatok neki, hogy a csoport nyelvészekből áll, akiket érdekelnek a régi könyvek. Hiába, a német turistacsoportra több idő jut. De azért megtudjuk azt, hogy „most is lehet kézzel írni könyvet, mégsem lesz az kódex”. Kicsit fáj, amikor megtudjuk, hogy az egyik kódexet magzatbárányok bőréből készítették, állítólag egy egész nyáj ráment… Persze, ki tudja… Meg hogy az érseki palota, s benne a székesegyház Kalocsa legmagasabb pontján áll, az Alföldön ezt már hegynek nevezik. Kalocsán még sürgettek bennünket, később az utazás lelassult.

A kalocsai iskolanővérek történetével már a Nagyasszonyunk Katolikus Intézményben ismerkedünk meg. A csodálatos, modern iskola a kalocsai iskolanővérek Kínában és Ausztráliában folytatott missziós tevékenységének hozadékából épülhetett fel. Itt az iskolában ebédelünk gulyáslevest és túrós csuszát. A világoskék köpenyes kisdiákok repetáért állnak sorba – igen, megtudjuk az igazgatótól, itt kötelező a köpeny, a hétvégi mise vagy istentisztelet, kivétel a két arab fiú, akik ennél is sokkal többet imádkoznak.

Kiskőrösön az evangélikus templomban a lelkész úr Petőfi Sándorról tart előadást. Kezében az anyakönyv, a téma: valóban Kiskőrösön született-e Petőfi. Sorolja az érveket és az ellenérveket, de a meggyőzőbbek mégis azok, hogy 1823. január 1-jén itt született, s rögtön ide is jegyezték be Alexander Petrovicsot. A lelkész úr láthatóan nagyon örül az egyre élénkülő Petőfi-kultusznak: tőle is, de a múzeumban is megtudjuk, hogy a kiskőrösi szilveszter csodálatos esemény – egész éjszakás kulturális program, amelynek végén, már az újévben fáklyákkal vonulnak fel az emlékezők. „Nagyon megható, amikor éjjel bejönnek a templomba – mondja a lelkész –, persze azért megkérem őket, hogy a fáklyákat hagyják kinn…”

Néhány órával később már a kiskunhalasi zsinagógában vagyunk. Különleges zsinagóga, mert Bács-Kiskun megyében ez az egyetlen működő ilyen intézmény. A világi vezető nem sajnálja az időt, azt viszont igen, hogy a zsinagógák lassan kizárólag csak turistalátványosságok, ezért beszél nekünk az itt szerencsére még zajló hitéletről, a tóratekercsről, a fürdőről, a mészárszékről, és szívesen megmutatja a zsinagóga melletti közösségi házat is a négy hűtőszekrénnyel.

Este már a Bibó István Gimnáziumban vagyunk, ahol Pintér András igazgató úr mutatja meg nekünk az intézményt: a szép tereket, termeket, a szülői várót, a tornatermet, ahol a megye egyik legkiválóbb kézilabdacsapata készül, de a gimnázium belső téglafalára tűzzománccal égetett jeleket: egy-egy búcsúzó osztály készíti ezeket, valamint az itt járt hírességek kézjegyét úgyszintén. Most is van fényképkiállítás a sok mozgalmas eseményről, valamint a Bibóban sajátos értelmet kapott a versláb: a gimnázium oszlopain kedves versek találhatók, hát ezek a verslábak. Az egyik testvériskola kis székelykaput állított Halason a bibósoknak…

Kiskunhalas környéki kulturális és nyelvi utazásunk egyik legfontosabb tanulsága, hogy egy ilyen kiránduláson nem szabad sietni. Szinte mindenhol biztattak bennünket, hogy kérdezzünk, s ha látták az érdeklődést, még sok történet, érdekesség hangzott el… A három nap, amelyet a nyelvstratégiai kutatócsoport Halason és környékén töltött, leginkább a nagy beszélgetésekről emlékezetes. Végül helyi nyelvi lelemények következnek: Halas, a hatalmas… – mondják a halasiak. És ezt is: Akasztón fogast szoktam (v)enni… És egy újabb helynévvicc: Halas Baja Kecskemét… Remélem, nem sértődik meg senki, én csak három városnevet említettem.

A kirándulásról készült képek megtekinthetők a képtárban.

1 hozzászólás

#1 velemenyemvan 2010.06.11.10:24:24

Nagyon izgalmas kirándulás lehetett! Én is sokszor jártam már a Dél-Alföldön, és mindig nagyon megragadott! Különösen Soltvadkertet és Kiskunhalast szeretem, de persze Kalocsa sem maradhat el mögöttük! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra