mellék

2010. 10. 13.

Olvastam Zaicz Gábor etimológiai szótárában az -ék főnévképzőről, hogy „Általában a cselekvés eredményét vagy eszközét jelentő származékokat létrehozó egyalakú toldalék, …”
A mellék szavunk mégsem tartozik e csoportba, vagy tévedek?

Köszönöm.

A „mellék” szavunk származékszó, és ugyancsak a Zaicz Gábor szerkesztette Etimológiai szótár tanúsága szerint a „mell” főnév „-ék” névszóképzővel ellátott alakja. A képzőre vö. „tájék”, „környék”. Eredetileg egy helyre vonatkozhatott, elsődleges jelentése ’környék, valaminek a közelében lévő hely’ volt, később jelentésbővüléssel más, nem fő helyen vagy valaminek az oldalán lévő tárgyakat jelölhetett: ’templom oldalhajója’. Tehát ebben az esetben nem a cselekvés eredményét vagy eszközét jelentő származékot hozott létre. Ezért olvasható az a kitétel a mondatban, hogy „általában”, és nem az, hogy „mindig”.

A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.

vissza a főoldalra