Meghalt Benyhe János

2010. 10. 24. 1 hozzászólás

Ereje teljében, csillogó szellemi képességei birtokában, kedves ünnepe, október 23. délelőttjén, az Írószövetség megemlékezésére sietve meghalt Benyhe János.

A váratlan halál mindenkit sokkolt. Benyhe János családját és barátait különösképpen. Nem számítottak rá, hogy ő elmehet. Az íróasztalán még ott a félbehagyott fordítás, ezúttal angol nyelvből. A friss Dohogó még megérkezett a Heti Válasz szerkesztőségébe szerda délelőtt, mint kilenc éve rendesen, még van néhány tartalék, ha netán egy utazás, egy váratlan betegség miatt nem készülne el a heti kis írás, a tökéletesen csiszolt glossza a magyar nyelv védelmében.


Benyhe nagy szerelme ugyanis a mindenféle veszélynek kitett anyanyelv volt, amelynek belső törvényszerűségeit, sajátos ritmikáját aligha értette nála jobban bárki. De a tartalék Dohogók után nincs többé rovat, amelyre oly büszke volt.


Ahhoz a nagy Eötvös-kollégista nemzedékhez tartozott, amelyet a fordulat évében szétkergettek, s amely nem, illetve csak megkésve futhatta be azt a pályáját, amelyet tehetsége kijelölt volna a számára. Domokos Mátyás és Lator László jó barátjaként a Hódmezővásárhelyről a fővárosba kerülő Benyhe János is a kiadói világban talált otthonra.


Évtizedekig dolgozott az Európa, majd a Corvina Könyvkiadóban. Noha óriási nyelvtehetségként angolból, franciából, spanyolból, portugálból is fordított, elsődleges területe a latin-amerikai irodalom volt, s olyan írókat fedezett fel, mint García Márquez, Vargas Llosa, Onetti, Cortázar. Legutóbbi mestermunkája már nyolcvan éves kora fölött Cortázar bravúros Sántaiskolájának magyarítása.


Számára nem volt megoldhatatlan feladat: Cervantes klasszikus nyelvét éppoly természetesen kezelte, mint a moderneket.


Benyhe János amellett, hogy hatalmas műfordítói életművet hagyott hátra, nagyon sokat tett azért, hogy utódokat neveljen. Több műfordító-nemzedéket indított el egyetemi szemináriumain.


Amikor a rendszerváltozás után, 1990-ben új diplomatákat kerestek, őt is megtalálták. 1995-ig ő volt Brazília magyarországi nagykövete, amely tisztet, hála széleskörű műveltségének és kiváló nyelvtudásának, ragyogóan látta el.


Feleségével, Verával megkapták a legvonzóbb diplomata címet. Újjáépítette a kapcsolatokat a magyar emigrációval. Amikor hazajött, a PEN munkájába kapcsolódott be, utazó nagykövete lett a magyar kultúrának. Még idén is tanácskozásokra utazott, előadásokat tartott, s próbált pénzt szerezni a nagy hagyományú szervezetnek. „Ha megmentjük a PEN-t, visszavonulok” – ígérte.


Barátai, ismerősei próbálták lebeszélni a temérdek munkáról, amit a nyakába vett. „Még bírom” – felelte a nyugtalankodóknak. Tegnap, október 23-án megállt a szíve.


(Forrás: hetivalasz.hu)

1 hozzászólás

#1 balazsge 2010.10.24.17:18:57

A Rám-szakadékban túráztam éppen, amikor telefonon fölhívott egy kollégám. Benyhe Jánossal a múlt héten beszéltünk, megkérdeztük tőle, hogy elfogadja-e az Anyanyelvápolók Szövetségének jelölését a Lőrincze-díjra. Örömmel fogadta. A díjat természetesen így is átadjuk, immár özvegyének, hozzátartozóinak, december 11-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Személyesen ismertem, sokat beszélgettünk, meghallgattam néhány előadását a spanyol irodalomról, Cervantesről. Bár a Dohogó-ban én sem értettem mindenben egyet, de minden írásából hallatlan klasszikus és nyelvi műveltség, éleslátás, nyelvérzék, és természetesen a magyar nyelv és kultúra szeretete sugárzott. Sok értékes gondolatot kaptam tőle. A Pilisben ért telefonhívásból azt tudtam meg,hogy valóban éppen az Írószövetség felé ment, amikor az utcán összeesett és meghalt.
Hiányozni fog! Balázs Géza

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra