dzadzíki, tzatziki vagy caciki?

Tzatziki, dzadzíki vagy caciki?

Egy gasztronómiai témájú könyv fordítása közben ütköztünk a fenti problémába. Az Osiris helyesírási tanácsadója a „dzadzíki” formát ajánlja ugyan (amely jobban illeszkedik a magyar írásmódhoz, hiszen „tz” betűnk nincs), azonban mégis mindenki a „tzatziki” alakot használja. Elméletileg természetesen „caciki” is lehetne… Ön mit ajánl?

Ennek a görög ételnévnek a helyes magyar átírását megadni nehéz, mert egyik megoldás sem az igazi.

A „dzadzíki”-val az a gond, hogy az Osiris-féle Helyesírás szerzői ezt a szót idegen szóként kezelték, és akként írták át, holott ez már egy ideje inkább jövevényszóként él a magyarban, vagyis nem ildomos visszanyúlni a voltaképpeni szabályos átírásához. Annál is kevésbé, mivel a dzadzíki alak eléggé mesterkéltnek, idegenszerűnek hat. A „dz” eleve ritka a magyarban, és a bevett kiejtéshez képest még kevésbé valószerű az, hogy a második magánhangzó legyen hosszú. Az írásmód szokatlanság jelzi az is, hogy internetes találat (a magyar oldalakon) mindössze 240 körül van (bár a Wikipédia szócikke ezt a formát alkalmazza), a Magyar Nemzeti Szövegtárban (MNSZ.) pedig egy sincs.

A „tzatziki” írásmód ellen a magyar átírási gyakorlat szól: a nem latin nyelvekből átvett szavakat közvetlenül írjuk át az átadó nyelvből, nem az angol közvetítésével. Ráadásul — ahogyan Ön is említi — a szokatlan tz betűkapcsolat helyett van a magyarban dz erre a célra. Mindenesetre az internetes találatok ennek a formának az abszolút fölényét mutatják (10000 adat, és az MNSZ.-ben is van 4).

A szintén viszonylag elterjedt (interneten 2000 körüli találat, az MNSZ-ben egy sem) „caciki” alak ellen talán egyedül az szól, hogy a „ciki” szóval nem kívánt módon összecseng, valamint egészében is szokatlan az írásmódja, és ez még csak nem is igazán védhető a származtatásával.

Az utóbbi miatt tehát végeredményben talán a „dzadziki” alak lenne ajánlható (rövid i-vel, de dz-vel): a dz-nek még talán lehet halvány esélye elterjedni (legalábbis egyes körökben), de annak, hogy a második í-t hosszan ejtjük, végképp nincsen (sem a második szótag hangsúlyát megőrizve, sem az első szótagra áttéve). Ez menthetetlenül lerövidült a magyarban; semmi értelme erőltetni.

A fentiek alapján csak azt mondhatjuk, hogy a döntés az Önök kezében van, hiszen végül is egyik forma sem ítélhető el teljes mértékben. Nyugodtan válasszák ki azt, amelyik Önöknek a legjobban tetszik, és használják azt következetesen.
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.