A szó az élet tükre – A H1N1 után itt a vörösiszap

2011. 01. 18. nincs hozzászólás

Kiss Gáborral, a TINTA Könyvkiadó igazgató főszerkesztőjével beszélget Szekeres Nikoletta arról az internetes szavazásról, amelyen a 2010. évre legjellemzőbb szavait keresték.

– Honnan ered az „év legjellemzőbb szava” ötlete?
A TINTA Könyvkiadó két éve jelentette meg a sikeres Retró szótárát, amely az 1950-es, az 1960-as évek legjellemzőbb szavait tartalmazza. A szótár összeállításánál interneten gyűjtöttük a korfestő szavakat. Bennünket is meglepett, hogy milyen sokan küldték be javaslatukat. A retró szavazásnak az eredménye: 1. táncdalfesztivál, 2. építőtábor, 3. békekölcsön, 4. kommunista szombat, 5. kulák, 6. úttörő, 7. Bambi, 8. kisdobos, 9. munkásőrség, 10. úttörővasút. Tudjuk, hogy minden szó mögött egy világ húzódik meg, és gyakran a szavak nem is egyértelműek, sőt igencsak logikátlanok. Mert végül is milyen alakú a kockasajt? Vagy nem önellentmondás a műanyag-fakanál? Aztán milyen étel is a csirkemell-sonka?


– Mi a kezdeményezés célja? Játék csupán vagy van „mögöttes” szándékuk is?
Ez a szavazás is sokkal több, mint játék. Gondoljunk csak arra az 1970-es évek elejének Illés slágerre, miszerint „A szó veszélyes fegyver, és van aki fegyvertelen”. A TINTA Könyvkiadó a hazai egynyelvű szótárkiadás piacvezetője, tréfásan azt mondhatom, hogy szavakkal kelünk, szavakkal fekszünk, minden percben szavakkal foglalkozunk. A szavazásra beküldött új szavakat, mint például a vuvuzela be fogjuk építeni az új szótárakba. Természetesen az is célunk, hogy szótárhasználóinkkal, vevőinkkel, a TINTA Klub tagjaival folyamatosan tartsuk a kapcsolatot. A párbeszédet erősíti a szavazás mellett a TINTA facebook oldal is, ahova rendszeresen teszünk fel érdekességeket az elektronikus portál látogatói számára.


– Kezdenek-e valamit az eredményekkel?
A szavazást már menet közben is folyamatosan érdeklődéssel nézegettem. És mindig újra és újra beigazolódik, hogy a szó az élet tükre. Mert kimondom azokat a szavakat, hogy kaftán, turbán, minaret, dzsámi és máris az oszmán-török korban képzelem magam. Elhangzanak a békekölcsön, sztahanovista, lódenkabát, svájcisapka, brigádmozgalom, kollektivizálás szavak és máris az 50-es évek hangulata tör ránk. A szavazás eredménye a magyar valóság 2010. évben készült fényképe, csak a fényképen nem híres emberek, szép tájak, családi események, hanem szavak vannak. Nem véletlen, hogy az előző szavazáson az addig soha nem hallott H1N1 szó szerepelt dobogós helyen, most meg az eddig szerencsére még nem nagyon ismert vörösiszap. Megjelent a szavak között a lájkol szó, amely a modern közösségi portálhoz, a faccebookhoz kapcsolódik. Akkor használják ezt a kifejezést amikor valaki bejelöli valamelyik bejegyzést vagy hírt a portálon, mert neki tetszik az. Sajnos ez az idegen szó terjedt el, igaz azonban, hogy ezáltal a magyar nyelv egy eddig nem használt szóval lett gazdagabb.


– Amikor felteszik az oldalra a kérdést, számítanak-e valamilyen eredményre?
Mikor elindítottuk a szavazást, még nem tudtuk, mi lesz a végeredmény, hiszen menet közben alakult ki a végső sorrend. A mi szavazásunknak az a lényege, hogy nem előre adunk meg szavakat, és a szavazónak nem egy adott listából kell választani. Volt, aki az esküvő, volt, aki a diploma szót küldte be. Igen, az ő életükben 2010-ben az esküvő és a diploma megszerzése volt az egyik legfontosabb dolog, De ezek a szavak nem kerülhettek be az elsők közé. Hiszen az 1500 szavazat közül az övék csak egy volt. A szavazásról el kell mondani, hogy mindenki három szót küldhetett be elektronikusan.


– Egyes kifejezések többféle írásmóddal is szerepelnek (pl. vörösiszap – vörös iszap). A szavazatokat automatikusan számlálják vagy idővel elkészülnek a szavazat-összeszámlálások is?
Számítógépes rendszerünk bizonyos fokig egységesíti a szavazatokat. Azonban a magyar helyesírásban sajnos nagyon bonyolult a külön és egybeírás szabálya. Gyakran kicsit következetlen is. Különírjuk: házi feladat, és szintén külön: nyitva tartás. Ezeket például valaki eldöntötte egyszer, de ezt a döntést meg is lehetne változtatni. Persze kell beszélnünk az olyan összetételekről, amelyek mást jelentenek egybeírva és mást különírva, mint például meleg ágy, vagy az állat orvos szókapcsolatok.


– Mit szólnak a jelenlegi eredményekhez, illetve a végeredményhez?
Az első 10 szó sorrendje a következő: 1. válság, 2. remény, 3. vörösiszap, 4. változás, 5. árvíz, 6. katasztrófa, 7. szegénység, 8. Fidesz, 9. választás, 10. fülkeforradalom. Igazolva látom feltevésemet, hogy nagyon éles a fénykép rajzolata. Mert valóban itt a válság a nyakunkon, itt volt a vörösiszap-katasztrófa, amelyhez hasonlót csak katasztrófafilmekben láttunk eddig, és a beküldött szavakban ott van az örök emberi bizakodás, hogy semmi rossz nem tart örökké, azaz fellelhető a remény. A politika is megjelenik természetesen a Fidesz nevével és az Orbán Viktor alkotta fülkeforradalom szavakban. A szavak fontosak, Juhász Gyula lírain így vall a jelentőségükről: Világokat jelentenek, Meghaltál, ha már nincsenek, Ölnek és feltámasztanak, Szavak, csodálatos szavak.


(Az interjú forrása: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/a_2010-es_ev_legjellemzobb_szavai/2198937/)


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra