mozgássérült-parkoló, megengedőbb nyelvhelyesség?

Egyre bizonytalanabb vagyok bizonyos nyelvi kérdésekben, mert a magyar szakon tanultakkal ellentétben a ma elfogadott nyelvhelyesség sokkal megengedőbb, mint volt kedves főiskolai tanáraim.
Már régóta gondolkodom azon, hogy az egyik bevásárlóközpont mellett kiírt felirat helyes-e: „Mozgássérült parkoló”. Most a parkoló mozgássérült, vagy azok, akiknek a könnyebb parkolási lehetőséget szánták?

A „mozgássérült-parkoló” kifejezés írásmódja nem nyelvhelyességi, hanem helyesírási kérdés, hiszen csak az írást érinti, míg a nyelvhelyességi vonatkozások a beszédben is megfigyelhetők. E téren aligha lett megengedőbb a hozzáállás, mint korábban, hiszen a helyesírás csak kevéssé változott 1984-ben (azóta pedig egyáltalán nem), de a nyelvhasználókra csak tájékoztatással tudunk hatni. A nyelvhelyességi kérdésekben ugyanakkor valóban létezik két főbb irányzat: az egyik a nyelvet mint egy tudós pusztán leírni kívánja, minden változásával egyetemben (ezt látják olykor megengedőnek, holott egy leíró szemléletről van szó), a másik pedig jobbnak látja beavatkozni ott, ahol eltérünk a korábbi nyelvhasználattól (ezt szokták előírónak nevezni).

A kérdezett kifejezésnél valóban nem jó megoldás a különírás, hanem kötőjellel írandó. Itt ugyanis mozgássérülteknek szánt parkolóról van szó, tehát jelentéstömörítő összetételről beszélhetünk: ezt a szabályzat 129. pontja értelmében egybeírjuk, illetve esetünkben a 3 szóelem és 7 szótag miatt a 138. pont alapján kötőjellel tagoljuk.
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.