Nagy Károly 1934–2011.

Amerikában váratlanul elhunyt Nagy Károly szociológusprofesszor, az anyanyelvi kultúra nagy ápolója, barátja. Papp László és Pomogáts Béla írásával rá emlékezik a Manyszi.

Papp László ezt írja az USA-ból: „Nemsokára itt a kaszás” – mondogatta Karcsi, aki május 24-én lett volna 77 éves. De a nagy kaszás nem volt türelmes. Május 3-án, 16 óra 39 perckor, elragadta őt. Bár Karcsi már több hónapja az ágyat nyomta, senki sem gondolta, hogy állapota végzetes lehet. Még a halála előtti estén is vidáman beszélgetett látogató családtagokkal. Reggelre egy vérrög elakadása nagy kiterjedésű vérömlenyt okozott agyában, amin már nem lehetett segíteni.

„Dr. Nagy Károly a szociológiatudomány professzora, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. 1956-ban hagyta el Magyarországot, azóta az Amerikai Egyesült Államokban élt. Az 1999-ben Magyar Köztársaság Érdemrenddel, 2004-ben Bethlen Gábor-díjjal kitüntetett egyetemi tanár egész életét és munkásságát a magyar nyelvnek, a magyar kultúrának szentelte. Ápolta és gondozta az amerikai magyarság körében a hazai hagyományokat. A XXI. Század Társaság által alapított Hazám-díj kitüntetésben részesült, melyet a Magyar Tudományos Akadémián 2009 novemberében adtak át. A rendszerváltoztatás óta vendégprofesszorként magyar egyetemeken is tanított.”

Ez a róla szóló rövid ismertető nem ad teljes képet arról az emberről, aki a magyarság egyik óriása, a nemzet elhívatott „napszámosa”, Amerikában az 56-os magyarok lelkiismerete volt. Szinte lehetetlen összefoglalni azt a hatalmas munkát, amelyet a magyarság érdekében évtizedeken át végzett.

Dr. Nagy Károly szociológia professor emeritus 1934. május 24-én született Nyíregyházán. Az ottani tanítóképző elvégzése után egy környékbeli tanyai, majd egy baranyai általános iskolában tanított. 1956. októberében Erdősmecske Forradalmi Nemzeti Tanácsa elnökévé választották. 1956. november 13-án hagyta el Magyarországot. 1962-ben a Rutgers egyetem pszichológia szakán végzett, M.A. diplomáját 1966-ban, doktorátusát (Ph.D.) 1970-ben szerezte meg szociológiából a New York-i New School for Social Research egyetemen.

1960-ban egyik alapítója és huszonöt évig egyik tanítója volt a Magyar Öregdiák Szövetség New Brunswick-i Hétvégi Magyar Iskolájának. 1965-ben egyik kezdeményezője, 1970 óta egyik vezető szakembere az Anyanyelvi Konferenciának (A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága), tankönyveinek egyik lektora, Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratának egyik szerkesztője volt.

1965-től 1994-ig tanított a Rutgers egyetemen, 1968-tól 2006-ig a Middlesex County College tanára volt, 1970-től 1982-ig tanszékvezetője. Tanított a Montclair, és Magyarországon a Janus Pannonius, az Eötvös Loránd és a Debreceni Egyetemeken is.

Angol és magyar nyelvű tanulmányai, cikkei 1965. óta jelentek meg. 1977-től1997-ig szerkesztette a Magyar Öregdiák Szövetség – Bessenyei György Kör Tanúk korukról című szóbeli történelem (oral history) előadás- és nyolc kötetes kiadvány-sorozatát a Rutgers egyetemen.

Tanítsunk magyarul (1977); Magyar szigetvilágban ma és holnap (1984); Szigetmagyarság és szolidaritás (1988); Küldetésben (1996); Emigránsok küldetésben (2000), és Amerikai magyar szigetvilágban (2009) című könyveiben a magyar nyelv és kultúra külföldi megtartásának, művelésének módozatait, a kettős kultúra küldetésszerű vállalásának jelentőségét elemezte. Életútját összefoglaló könyvét Járatlan utakon — korfordulók világában címmel 2003-ban adták ki. Szerkesztésében 1991-ben először jelent meg angolul Bibó István legfontosabb tanulmányainak, írásainak 591 oldalas kötete: István Bibó: Democracy, Revolution, Self-Determination. Társszerkesztője volt (Lee Congdon-nal és Király Bélával) annak a 1956, The Hungarian Revolution and War for Independence című 956 oldalas angol nyelvű tanulmánykötetnek, amely az Atlantic Research és a Magyar Tudományos Akadémia közös kiadásában 2006-ban jelent meg. 1976-ban a párizsi Kassák Lajos Díjjal, 1981-ben a Bárczi Géza Emlékéremmel, 1993-ban a Nagy Imre Emlékplakettel, 1999-ben a Magyar Köztársaság Érdemrendjével, 2004-ben Bethlen Gábor-díjjal, 2009-ben Hazám-díjjal tüntették ki.

Károly barátunk, kimondhatatlanul hiányzol, olyan űr maradt utánad az amerikai magyarok között, amit aligha fogunk valaha betölteni. Isten nyugosztaljon!

Pomogáts Béla írja: Hogy a váratlanul eltávozott Nagy Károly személyisége és munkássága mit jelentett az anyanyelvi mozgalom számára, azt hosszú évtizedek története és valamennyiünk emlékezete, tisztelete tanúsítja, és minderről most Papp László nekrológja is megemlékezik. Hogy mit jelentett számomra, aki éppen egy emberöltőt töltöttem el mellette anyanyelvi kultúránk szolgálatában, azt nekem kell elmondanom. 1981 augusztusában ismerkedtem meg vele a pécsi Anyanyelvi Konferencián, ő volt az összejövetel elsőszámú szellemi irányítója: Lőrincze Lajos mellett eszméltetője, a közösen vállalt felelősség és munka eszmei alapjának és kereteinek kidolgozója, megfogalmazója. Neki köszönhettem, hogy szerepet vállalhattam a mozgalom munkájában, majd megoszthattam tapasztalataimat az amerikai magyarság közösségeivel. Három évtizedet töltöttem el vele: személyiségének közelében, fáradhatatlan vállalkozó kedvének és munkabírásának mindig reménykedésre bíztató varázskörében. Tevékeny és gazdag évtizedek voltak ezek, mindig új erőforrást jelentett Károly barátsága, munkabírása, küzdőszelleme – a végzetesnek látszó történelmi és politikai körülményeken is mindig diadalmaskodó optimizmusa.

Azt, hogy Nagy Károly egyénisége és munkássága mit jelentett az anyanyelvi mozgalom, a magyar-magyar párbeszéd és a nemzet kulturális egyesítése tekintetében, még sokáig fogjuk emlegetni: beszélünk róla, megemlékezéseket tartunk tiszteletére, számon tartjuk írásait, őrizzük örökségét – megőrizzük azt az emberi példát, amit alakja és munkássága jelent. Kötelességünk, hogy felmérjük munkájának jelentőségét és gondozásba vegyük szellemiségét, erkölcsiségét, tanítását. Most azonban a gyász fájdalma tölti el szívünket. Mind több a halottunk, Lőrincze Lajos és Czine Mihály után most Nagy Károlytól kell búcsút vennünk azok sorából, akik nemcsak megalapozták a nemzetegyesítés történelmi intézményeként működő anyanyelvi mozgalmat, hanem közösségi értelmet, morális rangot, távlatos lelki stratégiát is adtak neki. Drága barátunk, Isten Veled.