alternatív földrajzi nevek

Szeretnék eligazítást kapnék a zárójeles, nem magyar földrajzi nevek használatában.
Ilyen nevek például:
Abbé (Abe)-tó
Rjúkjú (Nanszei)-szk.
Karib (Antilla)-tenger
Pireneusi (Ibériai)-félsziget
Thai (Sziámi)-öböl
Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent A földrajzi nevek helyesírása (1998) című könyv a 3.36. pontban (56–57. oldal) azt írja, hogy „a kötőjellel kapcsolt földrajzi nevek tagjai közé iktatott, a használat szempontjából kevésbé fontosnak tartott, zárójelbe tett tagot a fontosabb tagtól különírjuk, és az utána következő földrajzi köznévi vagy tulajdonnévi tagot a zárójel után tett kötőjellel kapcsoljuk”. A pont végén megjegyzi, hogy „a névváltozatok fontosságának megállapítása nem helyesírási, hanem névhasználati kérdés”.
A kérdésem a következő: Ha mondjuk Spanyolország földrajzi elhelyezkedését szeretném behatárolni, mikor fogom azt mondani róla, hogy az Ibériai-félszigeten van, mikor azt, hogy a Pireneusi félszigeten, és milyen esetben kell úgy fogalmaznom, hogy a Pireneusi (Ibériai)-félszigeten? Mi befolyásolja, hogy melyiket válasszam?

Néhány forrást végigtekintve úgy tűnik, hogy a (római) történelmi tárgyú szövegekben az ibérek lakta terület miatt az Ibériai-, földrajzi szövegekben a Pireneusei- a gyakoribb (a félsziget szárazföldi határán található hegységről, a Pireneusokról elnevezve).
Thaiföld régebbi neve (1939-ig) Sziám. Ha ez időpont előtti témáról van szó, akkor lehet használni ezt a nevet, ha ennél későbbiről, akkor az újabbat, s az öböl nevét is ehhez lehet igazítani.
A régi és az új név együtt használatos a pontosítás kedvéért, erre jó megoldás a zárójelezés.
Némi keresgélés után a többi esetben is meg lehet találni a kettős névhasználat okát. Javaslom, hogy az adott témáról szóló szakirodalom szóhasználata legyen a mérvadó.
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.