ikes ragozás

Mi tette szükségessé az ikes ikék eltérő ragozását egyes szám első személyben? Mi a nyelvtörténeti alapja ennek? Nekem nagyon mesterkéltnek tűnik.

A magyar igék ragozásában eleinte csak egyféle változat élt: egyes szám első személyben az -m (amely ma a jelen idejű határozott – régebbi nevén tárgyas – ragozásban és az ikes ragozásban megtalálható, illetve a múlt idejű ragozásban).
Az ikés igeragozás kialakulása nagyon régi időre megy vissza a magyar nyelvben. Az hívta életre, hogy a beszélők a mondat tárgyát egyértelműen ki tudják fejezni.
A nyelvtörténeti kutatások szerint „az ikes ragozás még azelőtt kezdett formálódni, hogy a tárgy jelöltsége [raggal való kifejezése] elterjedt volna, illetve az általános és a határozott ragozás szétvált volna”. Mivel egyszerre többféle módja kezdett kialakulni a tárgy jelölésének, az ikes ragozás kifejlődése töredékes maradt, és így csak egy-két helyen maradt meg az ikes ragozás („szerepkörét vesztve hamar megkezdte máig tartó, lassú pusztulását”). A kérdésről bővebben olvashat Kiss Jenő – Pusztai Ferenc (szerk.) Magyar nyelvtörténet c. kötetében (Osiris Kiadó) a 161–162. oldalon.
„Az ikes ragozású igealakoknak eredetileg szenvedő és visszaható jelentésük volt, amely máig megőrződött néhány kettős alakban: tör – törik, hall – hallik, lát – látszik, érez – érzik (ma: érződik). A 17. századra összekeveredett a két típus, sőt az igék többsége iktelen lett, fölborult a rendszer. A 18. század végén Révai Miklós megpróbálta helyreállítani a szabályosságot. Ez részben sikerült is, de további bomlás figyelhető meg. Egyes esetekben már nem használjuk az ikes ragokat, van viszont ellentett folyamat is, mert nem ikes igék is elkezdtek ikesedni. Az ikes ragozás leginkább kijelentő módban él, már elmosódik a feltételes és a felszólító módban, sőt ható alakjait is iktelenül ragozzuk: alhatok, alhatsz, alhat” – írja a Magyar nyelvhasználati szótár (Balázs Géza–Zimányi Árpád: Magyar nyelvhasználati szótár, Pauz–Westermann, 2007) ikes és iktelen ragozás szócikke.
Az ikes ragozás megléte, őrzése a nyelvi hagyományok körébe tartozik, ismerete és helyes használata az anyanyelvi műveltség jelzőjévé vált – túlzott mértékben is. „Ma kb. 3500 ikes (igekötős) ige van a magyarban. Használatukat bonyolítja, hogy vannak tiszta, szabályos és ettől eltérő további típusok. Ezeket külön-külön megjegyezni gyakorlatilag lehetetlen, élőbeszédben nem állhatunk meg, hogy egyenként megvizsgáljuk az igéket. Tehát a magyar nyelvben előrehaladt az iktelenedés, de ennek ellenhatására megindult az ikesedés is. Az ellentétes irányban ható folyamatok tehát teljesen természetesek” (A Nyelvhasználati szótár szócikkének másik részlete).
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.