sőt, bolyhos penész

2011. 07. 12.

A „sőt” után mikor teszünk vesszőt? Mondat elején például igen?
„Sőt még annál is szebb volt!”

És a penészről is kérdezném.
A „bolyhos penész” (ami kenyéren, joghurton keletkezik, ha nincs megfelelően tárolva) az egy szó, vagy különírjuk?

A „sőt” a fokozó kapcsolatos viszony kötőszava, ezért nem kell utána vesszőt tenni. Ha azonban bevezető szóként használjuk (a fokozás az egész mondatra, esetleg tagmondatra vonatkozik), akkor vesszővel vagy kettősponttal különítjük el a mondattól. Például: A kiránduláson minden fiú, sőt néhány lány is részt vett.
Elhallgattam. Sőt, napokig meg sem szólaltam.
Tehát a szövegalkotó szándékától függ, hogy kiteszi-e a vesszőt vagy sem: Sőt(,) még annál is szebb volt.
L. Keszler Borbála szerk., Magyar grammatika, Nemzeti, Budapest, 2000, 536.;
Laczkó Krisztina–Mártonfi Attila, Helyesírás, Osiris, 2005, 329.

A bolyhos penész alakulatot különírni javaslom.
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.

vissza a főoldalra