Beszámoló a II. Vályi András anyanyelv-pedagógiai konferenciáról

2011. 12. 13. nincs hozzászólás

Vályi András éppen 220 éve kapott katedrát a pesti egyetemen, ezzel megalakult az első magyar nyelvi tanszék.


Vályi András éppen 220 éve kapott katedrát a pesti egyetemen, ezzel megalakult az első magyar nyelvi tanszék – tudhattuk meg Brenner Kolomann dékánhelyettes beszédéből a közelmúltban megrendezett konferencián. A dékánhelyettes felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy mekkora felelősség nehezedik az ELTE BTK vállára ezzel az elsőséggel, ráadásul a kar a hivatalos minisztériumi rangsorban is az abszolút első helyet foglalja el. Ennek a felelősségnek a jegyében a jeles szakemberek egy egész napos konferencia keretében osztották meg tapasztalataikat, gondolataikat.
A három plenáris előadás közül az elsőt Vass Vilmos, az ELTE PPK tanára tartotta A kreatív iskola címmel. Statisztikai adatokkal, szakirodalmi hivatkozásokkal és történeti áttekintéssel mutatta be, hogy mekkora szükség van a 21. század Magyarországán (és az egész világon) a kreatív iskolákra, majd arra a kérdésre kereste a választ, hogy mitől is lesz egy iskola igazán kreatív. A gondolatébresztő előadás után Gósy Mária, az ELTE BTK Fonetika tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára beszélt az anyanyelv-elsajátítás fontosságáról. Bemutatta a vizsgálat nehézségeit, az óriási egyéni különbségeket és a lehetséges következményeket. Senkiben sem maradhatott kétség afelől, hogy az anyanyelv-elsajátítás egy olyan alapvető folyamat a gyermekek életében, amely felé a magyartanároknak is fokozott figyelemmel kell fordulni. Ezután az utoló plenáris előadás következett, melyet Kiss Jenő, az ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének egyetemi tanára tartott Anyanyelvi oktatatás – és nevelés? címmel. Rámutatott arra, hogy a magyartanárok felelőssége túlmutat a szakmaiságon, olyan szerepet tölt(h)e(t)nek be a diákok életében, amely meghatározza az anyanyelvhez mint társadalmi szimbólumhoz kötődő viszonyukat, a történeti látásmódjukat.
A plenáris előadások után a résztvevők három szekció – tanítói, általános iskolai és középiskolai – közül választhattak. Mind a hat szekcióelőadást termékeny vita követte. Szerepeltek a műsoron elméleti és gyakorlati beszámolók, de kutatási eredmények bemutatásával is találkozhattunk.
Így gyakorló pedagógusok, egyetemi oktatók és hallgatók is nagyon sok hasznos ismerettel gazdagodva, gyakorlati tanácsokkal ellátva távozhattak a II. Vályi András anyanyelv-pedagógiai konferenciáról.





Bódi Ágnes





Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra