vesszőhasználat

2012. 02. 23.

Vesszőhasználattal kapcsoltabna kérném tanácsukat az alábbi példákat illetően:
„Ha volt kezdete, vége is kell(,) legyen.”
„Tömött sorokban, egymás kezét fogva(,) díszlépésben haladunk előre.”
„Nem lehetetlen, feltéve(,) ha előzőleg már megkíséreltük.”

Az első mondatban a ki kell(,) hogy mossam vessző nélküli használatának mintájára indokolt a nem igekötős igékkel alkotott formákban a vessző elhagyása a hogy kötőszó előtt. (OH. 330.)
Ha volt kezdete, vége is kell hogy legyen.

A második mondat esetében az egymásnak mellérendelt, külön-külön hangsúlyozott, azonos szerepű mondatrészek közé vesszőt teszünk, ha kötőszó nélkül következnek egymás után. (AkH. 247/a.)
Tömött sorokban, egymás kezét fogva, díszlépésben haladunk előre.

A harmadik mondat kiegészíthető utalószóval, tehát indokolt a vesszőhasználat.
Nem lehetetlen, feltéve (akkor), ha előzőleg már megkíséreltük.
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.

vissza a főoldalra