írásjelek mellőzése
2012. 03. 31.Szépirodalmi kontextusban a dialógusokban a vesszőt nagyon gondosan használom a beszélő habitusának jelzésére, kvázi szembemenve azokkal a helyesírási szabályokkal, amelyek, úgy vélem, nem az ilyen árnyalatok közlésére lettek megalkotva, hanem a hétköznapi nyelvre.
Példamondat a könyvből: “Pete, ha bárkinek elmondod hogy mit találtunk, a régészeti pályafutásunknak vége!”
Láthatóan a “hogy” előtt nem tettem vesszőt, mert ez egy felfokozott szituáció, ahol a beszélő lényegében ráförmed a társára. Ha vesszőt teszek, azzal eltűnik a habitus, amit bár jelölhetek egy “- förmedt rá a társára” lezárással, de valójában ez nem ráförmedés, a mozzanat sokkal finomabb árnyalatú.
Másik példa:
– Elnézést, nem ismertem fel, a fotókon ööö… szemüveges, és más a haja is.
Robert kissé zavarban volt.
– Igen, kontaktlencse, és fodrász. Sokat tanulnak a munkámból?! Elmondanák végre hogy miért is vagyok itt? – nézett vissza az őrnagyra.”
A “hogy” után azonos okok miatt szintén nem tettem vesszőt, mert úgy érzem, ez fejezi ki a legpontosabban a beszélő habitusát (mellyel szavak nélkül is felépítem a személyiségét az olvasó előtt).
Igazolja valahol a szabályzat a vessző fakultatív használatát ilyen esetekben, amikor a hangsúlyrendszer stilisztikai eszköz?
Mellőzi a vessző használatát például Karinthy Frigyes a Tanár úr kérem címében (és néhol a szövegében). A rossz tanuló hozzá nem értését, zavarát szóközöket mellőző sorral szemlélteti: „bénégyzetmínuszpluszmínusznégyzetgyökbémínusznégyácészerkétá”.
Irodalmi szövegekben tehát indokolt lehet a szabályostól eltérő írásmód, de ügyeljünk arra, hogy „valódi” hiba ne maradjon a szövegben (például a „kontaktlencse, és fodrász” szókapcsolat vessző nélkül helyes).
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.