Ligeti Lajos 110.

2012. 10. 28. 2 hozzászólás

110 éve született és 25 éve halt meg Ligeti Lajos, a kínai mongol világ kutatója.

Az 1920-as évek végén indult a kínai mongolokhoz Port Said, Szuez, Áden, Colombo, Hongkong érintésével. „Anarchia és zűrzavar, korrupció és banditizmus – ez az ország aktuális diagnózisa” – írja Hazai György. „Őt elsősorban nem a kínai, hanem a kínai mongol világ kérdései érdekelték, Dzsingisz kán utódainak nyelve, szokásai, buddhista-lámaista hitvilága vonzotta igazán”. Ligeti Lajos pedig így ír: „Nem vadászkalandok után vágytam, s nem is egzotikus élmények vonzottak erre az útra, hanem szigorúan tudományos problémák. Egyetlen szolgával utaztam Mongóliában, valósággal vándoroltam kolostorról kolostorra, mindenütt együtt éltem a kolostorok népével. Olyasvalamit láttam, amit nagy expedíciók nem láthatnak: zavartalan, mindennapi életüket”. Ligeti Lajos születésének 110. és halálának 25. évfordulója alkalmából az ELTE Konfuciusz Intézete (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F.) 2012. november 9-én emlékülést rendez, melyen részt vesznek a tudós pályatársai és tanítványai is. (Fotó: Nepáli sztúpa. BG felvétele)

2 hozzászólás

#1 Bakos József 2012.11.06.10:05:45

A cím hosszú, de az is lehet, hogy rövid…

#2 velemenyemvan 2012.11.06.15:22:36

Mire gondol?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra