közgyógyellátás

2014. 07. 18.

Legyen szíves segíteni a következő kifejezés helyesírását illetően: „közgyógyászati ellátásban részesülők számára” gyakran használatos a következő kifejezés, amelynek a helyes alakját nem tudom: közgyógyellátás vagy közgyógy.-ellátás; közgyógyellátott vagy közgyógy.-ellátott.

A magyar nyelvtanok különbséget tesznek szórövidülések (pl. laboratórium > labor, repülőtér > reptér) és rövidítések (pl. délután > du., úgynevezett > ún., folytatása következik > folyt. köv.) között. Előbbi szóalkotási mód, tehát a révén (stilárisan) új szó, új jelentés vagy jelentésárnyalat jön létre. Ebben az esetben nem teszünk ki pontot. Utóbbi semmilyen formában nem hoz létre új szót, és szinte kizárólag írásban létezik, tehát a hangzó (beszélt) nyelvben feloldjuk a rövidítéseket (pl. > például).

Első példája szórövidülés („közgyógyellátás”), ebből pedig elvonás, majd továbbképzés révén keletkezett a második („közgyógyellátott”).

(Sz. G.)
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.

vissza a főoldalra