alany és állítmány egyeztetése

2014. 10. 30.

István több hitelezője, akiknek földjei Kiss Miska szomszédságában, a tanács rétjein felül vannak, kérte, hogy mivel földjeik igen soványak, a rajtuk végzett munka nem hozza meg a gyümölcsét, a földekre szőlőket telepíthessen. Ebben a mondatban a több hitelezője miatt mindent egyes számban írnék. Jól gondolom?

Az egyes számú alany (hitelezője) után a közbevetés nem hangsúlytalan (ezt zárójel- vagy gondolatjelpár jelölné), ezért annak többes számú alakjához igazodhat a következő szakaszban található két állítmány (kérték, telepíthessenek). Nyelvtani értelemben félreértésre adhat még okot a rajtuk szó, mivel nem egyértelmű, hogy a hitelezőkre vagy a földjeikre vonatkozik. A mondat tehát így tűnik a leghelyesebbnek: István több hitelezője, akiknek földjei Kiss Miska szomszédságában, a tanács rétjein felül vannak, kérték, hogy mivel földjeik igen soványak, az azokon végzett munka nem hozza meg a gyümölcsét, a földekre szőlőket telepíthessenek.
(L. Grétsy László–Kovalovszky Miklós főszerk., Nyelvművelő kézikönyv, I., Bp., Akadémiai, 1980, 147., illetve MGr. 2000: 400.)
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.

vissza a főoldalra