Haragmentes kommunikáció

2014. 11. 14. nincs hozzászólás

Figyelem az embereket. Kicsiket és nagyokat, időseket és fiatalokat, ismerősöket és ismeretleneket. Pontosabb, ha úgy fogalmazok, hogy figyelek rájuk.

Annyi szándék és törekvés, annyi báj és szépség, annyi mondanivaló és közlésvágy lakozik mindenkiben, hogy emellett nem lehet csak úgy, vállat vonva, közönyösen elmenni. Én legalábbis nem tudok.

Éppen ezért látom azt is, hogy mennyire sokaknak nincsen hite sem önmagukban, sem másokban, sem az őket körülvevő világban és a velük ugyanúgy most történő jelenben. A rájuk váró jövőt már ne is feszegessük… Ez nagyon szomorú.

Miközben nem kétlem, hogy a kétségbeesésre vagy a kilátástalanságra mindig van elég ok és körülmény, mégis érthetetlen és méltatlan az a rengeteg düh és szemrehányás, amit a beszélők egymásra zúdítanak a legegyszerűbb, legsemlegesebb témájú megszólalásokban is.

A nyelvtudás olyan eszköz, olyan ismeret, ami attól él és attól működik, hogy használják és gyakorolják. Ahogyan az ember változik – befogad és elereszt dolgokat –, úgy alakul benne mindaz, amit nyelvbe tud foglalni, amit a nyelv útján ki tud fejezni. Az egyes emberek nyelvhasználata pedig hatással van egymásra.

Az lenne az igazán jó, ha nyelvi képességeink fejlesztésében mindannyian legalább addig eljutnánk, hogy szavainkat a másik gyötrésére még a legvégső esetben sem jutna eszünkbe használni.

Vid Gabriella

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra