A kőbányai „pokol”

Legendák keringtek arról, hogy a második világháborúban repülőgépösszeszerelő-üzemnek használt járatokban még ma is élnek német katonák. Magyarország egyik legnagyobb, összefüggő pincerendszere még számos titkot őriz. De néha már bepillanthatunk a kőbányai „pokolba”.



 

A kőbányai Bánya utca végén a hegybe fut be egy út: itt van a 180 ezer négyzetméter alapterületű „alagútváros” egyik lejárata. A 35 km-es járatok a mai Jászberényi út és Kápolna tér között húzódnak. A kőbányai vagyonkezelő munkatársai mutatják az utat. Öltözzünk fel, mert 14 fok van lenn, a lábunk hamar fázni fog. Lépkedünk befelé és kicsit lefelé a titokzatos a pincékbe.



 

A „kőerekről” már IV. Béla korából van oklevél. Kőbánya erről kapta a nevét. Először követ bányásztak, majd jöttek a borászok, a 19. században kiszorították őket a seresek. A pincéket ekkor sertárosháznak nevezték. Dréher Antal négy sörgyárát ezek a járatok kötötték össze, majd jöttek a gombások, de az EU megtiltotta a pincében termesztett gombát, s most a pincéket az önkormányzat őrzi. Kérdés van elég: a pincejáratok fésűs (olykor sűrű fésűs) elrendezése gondos tervezést mutat, de a pincékben többféle kőfaragó stílust különböztethetünk meg: a valakik, valamikor kifaragták a románkori templomok tetőbordázatát, egyes termekben tömzsi bálványoszlopok tartják a födémet, s van három boltíves „kápolna”, az egyik éppen Dréherék villája alatt. De miért? A kőfaragók nemcsak a praktikum, hanem a szépség jegyében is faragtak? Talán a bányászhagyományok szellemében? Esetleg tényleg templomok, kápolnák? Nincsenek régi térképek, nincsenek följegyzések, nincsenek emlékezések. Egy villanyszerelő, aki 40 évig dolgozott lenn, csodálkozva fedezett föl egy járatot, amelynek a végén egy erjesztő üzem, pálinkakészítő üzem volt – a föld alatt… Vannak azután kutak, elöntött kazánházak, amelyekben ma a világ búvárjait oktatják. Az egyik 40 méteres kútban benn állnak az egykori gépek. A búvárok elhelyeztek az alján egy reflektort. Valaki megjegyzi: „Lehet, hogy egy kazán még üzemel?” Meglehet, hiszen a kutakban a víz 6 fokos, de ebben 8.



 

Akiket a fővárosi Kőbánya sötét mélye érdekel, nyilvános barlangtúrán vehetnek részt. Június végén a hagyományos László-napon pedig egész napos vezetések is vannak. Az évi 70-80 millió forintos önkormányzati támogatás a fenntartásra kell, de épülnek látványelemek is, és a tervekben turisztikai, kulturális, egészségügyi hasznosítás is szerepel, sőt a környező lakóházak számára hőszivattyús rendszer kialakítása is elképzelhető…

Mindenesetre megdöbbentő és elgondolkodtató, hogy itt volt, van alattunk egy óriási pincerendszer, amelybe itt-ott sokszor belestek, sőt beleestek (halálos balesetek is történtek), ma is bepillanthatunk, de tudásunk róla hézagos, voltaképpen azt se tudjuk, mikor és hogyan bányászták ki, egyes termei mire szolgáltak. A kitermelt kőről van csak biztos tudomásunk: belőle épült fél Budapest, például az Országház, az Akadémia, az Opera, remek mészkő, jól faragható, csak egy a baj vele: mint a szivacs, issza a vizet.



 

Túránknak nyelvészeti vonatkozása is van. Az egyes termek, kutak régi neveket őriznek: Csíráztató-kút, Park-kút (a Csajkovszkij park alatt), Kert-kút, Hipo-kút (rengeteg hipósflakont találtak itt) és Champagne-kút. Vannak azután a kápolnák, amelyeket a nagyobb vallásokról neveztek el. A falakon folyosószámokat találtunk; vezetőnk azonban megnyugtatott: fogalmuk sincs, hány befalazott oldaljárat van még. Mert hogy van, az biztos. Az egyikben lehet, hogy német katonák élnek. Vagy törökök…

 

(Vízkelety Szilveszter írása és Manyszi-képek)