Turjánvidék
2017. 10. 28.A turjánvidék helyesírásával kapcsolatban szeretnék állásfoglalást kérni Önöktől. Egyesek szerint a turjánvidék, mint földrajzi név nagy T-vel írandó, míg mások úgy vélekednek, hogy nem földrajzi név (valóban nem szerepel Magyarország kistájainak kataszterében) így kis t-vel kell írni. Kérem, hogy válaszukat indokolják, hogy érdemben tudjak érvelni a helyes írásmód mellett.
Kérdésére a Földrajzinév-bizottságtól a következő választ kaptuk:„A gyakorlatban használt tulajdonnevek egészét nem fedi le a Földrajzinév-tár. A Turjánvidék valóban nincs bejegyezve, de a 303/2007. (XI. 14.) kormányrendelet (a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról – http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700303.KOR) alapján hivatalosan is lehet kezdeményezni a Földművelésügyi Minisztériumban a bejegyzését természetvédelmi névként.
A javasolt forma: Turjánvidék. Két természetes földfelszíni objektum alkot ui. összetett földrajzi nevet (vö. hegyvidék, dombvidék). Arra pedig szintén van példa, hogy a földrajzi köznévből lesz tulajdonnév, pl. Hegyhát, Sóstó.”