Mindennapi nyelvi illem
2017. 12. 16. 4 hozzászólásPeron büfé Zugló vasútállomáson. „Kérjük, köszönjenek!”
Nem számít köszönésnek: az aprócsörgetés, köhögés, sóhajtozás, „nincs itt senki?”, fütyülés, „elmegy a vonatom”. „A Légy szíves és a Köszönöm még mindig varázsszavak.”
Aznap este ímélt kapott az egyetemi oktató az egyik tanítványától. Így kezdődött: Üdv!
Feliratok az említett helyen.
(Kép és szöveg: VSZ)
4 hozzászólás
Az efféle kéréseket, indíttatásuk ellenére, közönségesnek, hivalkodó modorosságnak vélem.
Talán még sértő is kicsit és enyha dacot vált ki, melyet persze zsebembe marasztalok mosolyogva.
Magáról a felirat silány kivitelezéséről már szót sem emelek.
Ki a közönséges? Az aki nem köszön, vagy az, aki figyelmeztet a köszönésre. Nem cserélte föl az okot és az okozatot? T.
Kár ezen rugózni. Bunkó mind
Ne bántsuk már azokat, akik több tiszteletre szólítják fel polgártársaikat, akkor sem, ha ezt nem a megfelelő módon teszik. Mégis csak jobb ez, mintha beleköpnének a szendvicsbe.