„Szomorú vasárnap száz fehér virággal, vártalak kedvesem templomi imával…”

Az egyik legszomorúbb dal, mégis talán erre a dalra lehetünk magyarként a legbüszkébbek.

Ötven éve, 1968. január 11-én halt meg Seress Rezső. Jávor László e szövegét Seress 1933-ban zenésítette meg. A kétségbeesett, halál felé forduló írás a nagy gazdasági világválság hatására keletkezett, és öngyilkossági hullámot indított el – a média éppen ezért „öngyilkos himnusznak”, illetve „öngyilkos slágernek” nevezte. Angol nyelvre Gloomy Sunday címmel fordították le, de több mint száz más nyelvű fordítás is készült. Nem véletlenül tartják ezt a legismertebb magyar dalnak.

Kép: wikipedia.org

Seress Rezső sorsa sem volt sokkal vidámabb a Szomorú vasárnapnál: el nem ismertség, munkanélküliség, munkaszolgálat és feleségének hűtlensége várt rá. Pedig ő úgy vallotta egy másik ismert dalában, hogy „szeressük egymást gyerekek, a szív a legszebb a kincs; ennél szebb szó, hogy szeretet: a nagyvilágon nincs”. A háború után Amerikában közel fél millió dollár szerzői jogdíj várta őt, de ezt nem vehette fel az itthoni diktatúrában, hazáját pedig nem volt hajlandó elhagyni. Hűségét a Rákosi-rendszer feketelistára helyezéssel „jutalmazta”. Elfeledetten, elszegényedve és magányosan élte utolsó éveit. Szinte megjósolva saját sorsát, írhatta pár évtizeddel korábban a következő szövegre a zenét: „Fizetek, Főúr, volt egy feketém, és egy életem, amit elrontottam én.”

A zongorista-zeneszerző úgy gondolta, hogy „csak átutazó vagyok itt a földön, (…) az emlékünk majd sok-sok emberöltőn úgy ragyog, mint a fénylő napsugár; ha a vonatunk már messze-messze jár…”. Igaza lett, ő is örökre beírta magát a magyar kultúrába.

(Blankó Miklós)