34. „Lenni és művelődni, vagy nem lenni – nálunk ez teljesen egyértelmű!”

2018. 02. 19. nincs hozzászólás

A shakespeare-i örökérvényű gondolatokat felhasználva mondta ezt gróf dr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter – lassan egy évszázada. Klebelsberg szellemisége újra a méltó helyére kerül: jól mutatja ezt a nemrég felújított kastélya is.

Klebelsberg Kunó feleségével, Botka Saroltával az 1920-as években kezdte el építeni pesthidegkúti kastélyát. A ház legszebb helysége talán a könyvtárszoba volt, amelyet a kultúrpolitikus gondosan alakított ki, közel négyezer kötetes könyvtárát itt tudta elhelyezni. E szobában születtek a magyar oktatási és kulturális intézményrendszert alapjaiban átformáló reformok tervei. Érdekesség, hogyha nem várt vendég érkezett, a könyvtárszobát egy titkos, könyvszekrény mögé helyezett ajtón keresztül lehetett elhagyni.


A miniszter 1932-ben bekövetkezett halála után a kastélyt felesége gondozta tovább, a háborút követően pedig anyagi okok miatt üdülőként kényszerült kiadni. 1949 karácsonyán a kommunista államvezetés elrendelte a kastély lefoglalását és az özvegy kiköltöztetését. Ekkor tűnt el Klebelsberg könyvtárán kívül a legtöbb berendezési tárgy is. A következő évtizedekben sok intézménynek adott otthont, s ez nem kímélte az épület állapotát: iskola, SZOT-üdülő, tüdőszanatórium, pszichiátriai osztály működött itt. Utóbbi 1999-ben költözött ki az épületből. Közel tíz évig tartó tulajdonjogi per után 2008-ban került a magyar állam visszavásárolta. A másfél évtizedre magára hagyott épület több helyen beázott, állapota leromlott.


2013-ban kezdték el a rekonstrukciós munkálatokat, s azok 2017 tavaszán értek véget. Az újra eredeti pompájában álló Klebelsberg-kastélyban ma egy harmincszobás szálloda található, ahol a békés, családias környezet fogadja a vendégeket. A felújítók nem feledkeztek meg arról sem, hogy valaha a magyar kultúra egyik legnagyobb alakítója lakott itt: létrehozták a Klebelsberg-emlékházat.





 Szöveg és kép: Blankó Miklós

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra