39. Az aranykor és a bor
2018. 04. 02. 2 hozzászólás* „Az aranykor nem történeti korszak, hanem állapot, és ezért minden időben jelen van; csak attól függ, hogy van-e valaki, aki megvalósítja” – írja Hamvas Béla A bor filozófiája című esszéjében.
S elhelyezi a bort, a bor jelentőségét a kozmikus térben: „Szaturnusz az aranykor bolygója. annak az időszaknak az ura, amikor minden dolog és lény saját helyén volt, és ezért zavartalan boldogságban élt. (…) A Szaturnusz a nagy primordiális (ősi, elsőleges, alapvető, a szerk.) paradicsomi rend jelképe. Ezért függ össze a bolygó a hárommal, amely a mérték száma. S ezért függ össze a borral, amely az embert a megzavarodott világból kiemeli, hogy az aranykori rendbe visszahelyezze.”
Az ember mélyen vágyik egy/az aranykorba. Nevezhetnénk boldog állapotnak is. Nekünk van hozzá átjárónk.
* „A bornépek nem világtörténeti, hanem aranykori hagyományban élnek. (…) A borországok és a borvidékek mind idillikusak. Sétálj az arácsi és a csopaki szőlőkben, menj fel a Badacsonyra vagy a Szentgyörgy hegyre, a Somlóról nem is szólva, barangolj a kiskőrösi vagy a csengődi kertek között, és minderről kétségtelen tapasztalatot fogsz tudni szerezni. A szőlőtáblák között lágy füves utak, mint csendes patakok folydogálnak. A pincék bejárata előtt hatalmas diófa, még a legforróbb nyárban is hűs.”
Mi a bor?
* „Mi a bor? Hieratikus (szent, hagyományok szerint szabályozott) maszk.”
Itt és most: somlai
* „a somlai bor hieratikus maszkjában éreztem magam a legközelebb ahhoz a kiérett derűhöz és bölcsességhez, ahhoz az intenzív teremtő mámorhoz, amely ezt a világot megalkotta.”
Részletek Hamvas Béla: A bor filozófiája (Editio M, Szentendre, é. n.) című könyvéből.
(Összeállította: BG)
2 hozzászólás
Az aranykor állapot – lehetne. De az sem biztos, hogy emléke vagy a róla szóló „tudás” nem csupán az emberiség kollektív rossz lelkiismerete.
Hamvas kissé ellentmondani látszik magának, amikor az Eksztázisban viszont ezt írja:
„Van szakrális ittasság, mint a boré. (…) De mindez semmi egyebet nem akar, csak az élet hevét fokozni, és csupán élmény marad. Ennek a beavatáshoz semmi köze, mert nem mámor, hanem ájultság. (…) Az egyszerű életmámorban az ember énjét tényleg elveszíti, hogy az önkívület elmúltával visszaessék ugyanoda, ahol előzőleg volt. De semmi több.”
(Mérték, 1. füzet, 15–16. oldal)
Örülök, hogy végre Hamvasnak reneszánsza van. Hát még, ha megélte volna. úgy vélem, hogy így is teljes életet élt, de azért gondoljátok el, élete utolsó harmadában semmilyen elismerést nem kapott, és még reménye sem volt arra, hogy bármi az életművéből megmarad, megjelenhet. Hála Istennek, hogy mégis megtörtént, de Ő már ezt nem élhette meg…