Felhívás a 19. Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyre
2018. 07. 07. nincs hozzászólásAz ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke, az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaság meghirdeti a 19. Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyt a pedagógusképző intézmények, a bölcsészettudományi karok nappali tagozatos hallgatói, a joghallgatók, a teológushallgatók számára.
Céljaink: a közéleti, szakmai, pedagógiai szerepekre való felkészítés; a komplex nyelvhasználat színvonalának emelése; hagyományápolás.A verseny időpontja: 2018. november 9. és 10.
A verseny helyszíne: ELTE Tanító- és Óvóképző Kar (1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 40., 200-as terem)
A verseny két fordulóból áll:
Első rész (november 9-én délután): Előre elkészített beszéd (maximum 6 perc), amelyet papír nélkül kell elmondani.
A beszéd témája:
„csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott”?
(Kányádi Sándor)
Kérjük a versenyzőket, hogy határozzák meg a beszéd fajtáját (bemutató, tanácsadó, törvényszéki) és szituációját. Érvelhetnek pró vagy kontra.
Az előre elkészített beszédet kérjük, hogy e-mailben küldjék el a szonokverseny15@gmail.com címre, mert a beszédeket publikáljuk.
Második rész (november 10-én délelőtt): Rögtönzött beszéd (maximum 3 perc), melynek témáját a helyszínen közöljük.
A versenyhez – a hagyományoknak megfelelően – retorikai konferencia kapcsolódik, amelynek témája: Retorika és oktatás a XXI. században
Jelentkezni lehet az intézményeknek kiküldött tájékoztatóban található jelentkezési lapon ímélben, illetve levélben a következő címen: ELTE TÓK, 1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 40. Pölcz Ádám tanársegéd (Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék)
A jelentkezési határidő: 2018. október 15.
További információ a verseny szervezőjétől, Pölcz Ádámtól, az ELTE TÓK tanársegédétől kérhető a szonokverseny15@gmail.com címen, illetve 2018. szeptember 15-étől hétfői és szerdai napokon a +36-1/487-8182-es, vagy a +36-1/487-8121-es telefonszámon.
A jelentkezési lap letölthető innen.
A versenyszabályzat megtekinthető itt.
Vélemény, hozzászólás?