Méhecskék

2018. 07. 14. nincs hozzászólás

Érzelmes nyelvi írás a méhpusztulás hírére – Markus Imholf Oscar-díjra jelölt, különleges tudományos-ismeretterjesztő filmje A méhek világa (More Than Honey, 2012).

Az ismertetőben Albert Einstein gondolata szerepel: „Ha kipusztulnak a méhek, négy évre rá az emberek követik majd őket”. S a magyarázat: az elmúlt években méhek milliói tűntek el a Föld színéről. Ha a kis állatok pusztulása tovább folytatódik, az a bolygó egész élővilágára, így az emberiségére is hatással lesz: az általunk elfogyasztott élelmiszerek több mint harmada a méhek beporzásától függ.


S most arról, hogy a magyar nép ezt milyen régen tudja, és ezért milyen különlegesen, angyali kedvességgel beszél a méhecskékről. Igen, a méhecskékről és nem a méhekről! Van ugyanis nyelvünkben néhány szó, amelyet jobbára csak kicsinyítő képzővel mondhatunk. Ilyen a méhecske is. Egy méhész nyilatkozik a rádióban, és azt mondja: „gyűjtőképes méhecske”. Saját emlékem is van. Februárban Székesfehérvárról utaztam Budapestre. A vonat fülkéjébe, ahol ültem, egy idősebb asszony és nála fiatalabb férfi kéredzkedett be, minden helyet telerakva méhészfelszerelésekkel. Elnézést kértek, hogy az ablakhoz szorítottak. Az asszony, tapasztaltabb méhész lehetett, tanácsokat adott a fiatalabbnak. Hogy hogyan teleltesse a méheket. Mi legyen, ha gyenge a család, beteg az anya. Ilyen szavakat hallottam: bölcsőmentés, álcázás, hálós, kasos méhészet, kaptárléc. Beszélgetésükből kiderült, mindketten tanfolyamot végeztek, engedéllyel méhészkednek, hasonlóak a problémáik. Például a szomszédok. Akik panaszt tesznek az önkormányzatnál a méhekre. Hogy azok bepiszkítják az ablakokat, meg hogy a kerti dísztavakra szállnak. Az asszonynak van rá módszere: kis ecetet kell csöppenteni a vízbe, akkor nem szállnak oda. De van szomszéd, aki bosszúból kivágta az akácfákat, sőt mérgezi a méheket. Pedig ő mindenkinek ad mézet ajándékba. S miként magyarázza el, ha nem volnának méhek, nem lenne virág és gyümölcs se. Meg azt, hogy a méhecskének nem lehet megmondani, hová szálljon és hová ne. És azt, hogy önmagától nem támad. Többször is úgy mondták: méhecske. Sőt összefoglaló néven is szívesen emlegették: állatka.


A magyar nyelvben a méhet rendszerint kicsinyítő képzővel említjük, mert szeretjük, tiszteljük. De vajon miért? Pusztán csak az állattartó ember érzelmi megnyilvánulásáról van szó? Az antropológiai nyelvészet szerint szakrális oka is van. A nép szerint a méhecske Jézus testéből lett, sokat dolgozik, s a katolikusoknál a szertartáshoz szükséges viaszt szolgáltatja. Valamint a magyar nép úgy tartja, hogy a lélegzetlélek az utolsó sóhajjal távozik. Ilyenkor esetleg látni is lehet: pára formájában, vagy galamb, lepke, méhecske alakjában. Igen, így említik: méhecske alakjában.


A magyar nyelvben nyelvtanilag kódolt, a méhecskéhez kapcsolódó érzelem jóval több, mint egyszerű viszonyjelölés. Nagyon mély, a világhoz, a természethez kötődő tudás lappang benne, amelyet most a kutatók tudományos megközelítésekkel igyekeznek igazolni és népszerűsíteni. A világhálón jelenleg a méhre 1,060 ezer, míg a méhecskére 342 ezer találat van. Beleolvastam néhány bejegyzésbe. Ilyet is találtam: a méhet nem kellene méhecskének nevezni, mert szúr. Az ősi tudás ma már eltűnőben van. De a szóhasználatunk még árulkodik.


Szeressük és becsüljük a méhecskéket, valamint a méhészeket!


(Forrás: Balázs Géza: Nyelvi barangolások. Cédrus-Napkút, Budapest, 2016. 151–152.; kép: termeszettar.hu)


A kötet megvásárolható a www.e-nyelv.hu könyvesboltjában.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra