Helyes az irántadi szót használnunk?
„…le akartam őt beszélni irántadi előszeretetéről.”
„…ő azt irántadi különös hajlandóságból és szeretetből cselekedte.”
„…nem fognád kárhoztatni azt, ki irántadi korlátlan bízadolmának ‘s rokonérzetének im ez őszintessége által újra egy csalhatlan jelét adja.”
„Te irántadi szerelmét pártolod?”
Az -i képző tömörítés céljából került sokféle szerkezetbe, pl. a ragos névutókhoz, nagyjából a nyelvújítás idején: az irántad való érzés szerkezet helyett irántadi érzés. A 19. századi irodalomban találunk példát az irántadi ilyen használatára, mint amelyek a kérdésben olvashatók. Petőfi ezt is a nyelvi paródia részévé tette A helység kalapácsában: „Lön az égi hatalmak irántami / hajlandóságából / A széles tenyerű Fejenagy”, „A széles tenyerű Fejenagy, / Ki már belefáradt / A példaadásnak kedvéérti / Földhözütésbe…”. A mai nyelvben szokatlan, régies hatású. A ház mögötti szerkezethez képest helytelennek nevezi a Nyelvművelő kézikönyv (1985) az irántunki alakot. (DÉ)