Ünnepség a magyar kultúra napján

2019. 01. 24. nincs hozzászólás

Az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságával közösen 2019. január 22-én ünnepelte a magyar kultúra napját.

 A Himnusz születésnapja 1989 óta a magyar kultúra ünnepe, az országszerte tartott rendezvényekhez évek óta kapcsolódik a két szervezet. Az eseménynek a Magyar Művészeti Akadémia új székháza adott otthont. Az Andrássy úti palota szecessziós hangulatát úgy őrizték meg a tervezők, hogy az épület emellett a 21. századi elvárásoknak is megfeleljen.


Az ASZ elnöke, Juhász Judit köszöntötte a megjelenteket, majd Adamikné Jászó Anna professzornak adta át a szót, aki A klasszikus magyar irodalom olvasásának szükséges voltáról címmel tartott előadást. Adamikné tanárnő az előadásában az irodalom-tananyag drámai csökkenésére hívta fel a figyelmet. (Előadásának rövid változata lapunkban olvasható, a teljes változatot az E-nyelv Magazinban találják.) A Szövetség nagy büszkesége, hogy a 2017-ben kiadott háromkötetes Arany-szótár után most Beke József Bánk bán szótárának második kiadását mutathatta be. Beke tanár úr Juhász Judittal beszélgetett az írói szótárról. (A szótárak megvásárolhatók a www.e-nyelv.hu könyvesboltjában.)


Ódor László Balázs beszélni tanul – Jegyzetek a nyelv születéséről című könyvét a Nap Kiadó vezetője, Sebestyén Ilona azzal ajánlotta a közönség figyelmébe: hogy az a Balázs, akinek a nyelvfejlődéséről szól a kötet, ma középkorú férfi, a kétnyelvűség témája viszont még talán aktuálisabb is, mint évtizedekkel ezelőtt. A bemutatott kötetekből részleteket olvasott fel Zámbori Soma színművész. A műsorvezető Tóth Zsófia rádióbemondó volt. Ács Dominika fuvolaművész, Fellegi Dávid gitárművész, Karasszon Eszter csellóművész műsora foglalta keretbe az ünnepséget.


(BM)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra