98. Szentimrék
2019. 07. 29. 1 hozzászólásA bihari Hegyköz szórványmagyarsága meg kíván maradni.
Nagyvárad közvetlen vonzáskörzetében élnek, hamarosan ideér Magyarország felől az autópálya (de már most is legföljebb 3 órányira vannak Budapesttől). A legenda szerint Hegyközszentimrén ölte meg egy vaddisznó/vagy egy tunguz) Imre herceget. Emlékére kolostor épült. Szent Imre emlékét ápolandó először egy szobrot szerettek volna – s ezt a Lakitelek Népfőiskola jóvoltából meg is kapták. Később a már csak nyomaiban meglévő kolostor mellett, a falu fölötti hegyen a kis falu magyarsága, nemzeti összefogásból egy körkápolnát építtetett – 16 méter magas toronnyal.
A hegyközszentimrei kápolna
(Bizony mecsetre és minaretre is hasonlít, de ők ragaszkodnak az Árpád-kori körtemplom és kilátó gondolatához.) A körtemplom falait egyetlen kőműves rakta, mert az álmoskönyvek szerint, ha nem egy ember építi a falat, az meglátszik. A kápolnát és tornyot 2018-ban adták át. A megmaradás egyik záloga az összefogás. 12 Szentimre településsel vették fel a kapcsolatot, és rendszeresen találkoznak.
(Kép és szöveg: BG)
1 hozzászólás
A szórványmagyarság helyett – félre- vagy célba”trafálás”? – szivárványmagyarságot olvastam. Azóta is így látom a szót. Mivel a csupa lélek írás hangulatával harmonizál, nem tudok szabadulni tőle. Vajon meddig állnak, tartanak ki még a szivárványmagyarok, az őrzők, a strázsák a majdnem reménytelen helyzetben is vigyázva anyanyelvünkre, a szent, égi csodára, a szivárványra ? Juhász Gyula „Csak megnézném, hogy kék-e még az ég
És van-e még magyar dal Váradon?”- sorai szólalnak meg és Ady Endre A szivárvány halála című verse muzsikál fájón bennem. Soha olyan ékes szivárványt:
Abroncsként fogta az Eget.
Soha olyan szent abroncsot még,
Olyan szélest, olyan ölelőt,
De ime esteledett.
Már unták is bámulni nézni
Parasztok, barmok, madarak,
Szégyenkeztek szemek és öklök,
Hogy ellágyultak ott a mezőn
Egy rongy szivárvány alatt.
Kacsintgatott már csufolódva
A vén nap is temetkezőn.
Tetszett neki, hogy egy szivárvány,
Egy szin-csoda ámulást terem
Józan és trágyás mezőn.
Csak a szivárvány várt még mindig,
Folyton szebb lett, ahogy bukott,
Sirón nézett le a mezőre
S aztán beitták szent szineit
Távozó felhő-hugok.
A vén Nap leesett mosolygón,
Föllélegzett egész világ:
Nem valók az izzadt mezőkre
Eféle bolond és nagyszerü,
Szent, égi komédiák.