111. Őszi este

Egy őszi este sétálunk Szegeden, s egyszercsak a falevelek alatt verssorok bukkannak fel, Babits Mihály egykori lakása (1906—1908) előtt… Félresöpörjük a faleveleket…

Jöttél szelíden a lankás Dunántúl

Kékes tájáról, hol dús a gerezd

S az őszi este végtelenbe tágul

S a lila égbe lendül sok kereszt.

 



Hoztál magaddal új dalt, mely az ősi

Örök verseknek őrzi zengzetét,

Új álmokat, melyek az égi, földi

Csodák köréből lengenek eléd.

 

S a magyar rónán új tornyok szökelltek

Merész magasba és egy új seregnek

Élén jövőbe tartottál, Vezér.

 

S ma egy világnak romján újra kelve

Te vagy megint új harcok tiszta lelke,

A lobogó, ki új egekbe ér!

(Juhász Gyula: Babits Mihálynak)

(A fiatal szegedi alkotóművészeket tömörítő Lajtorja Egyesület Szegedi irodalmi körkép című programja, kép: B. G.)