a vizsgán jelen lévők
2020. 05. 13.Hogyan helyes és melyik szabály alkalmazható a jelen+levők kapcsolat esetében ezen a feliraton: „(a) vizsgán jelen+levők: 21”? A 11. helyesírási szabályzatban még volt a kérdésemhez hasonló példa: a gyűlésen részt vevők, de az új helyesírási szótárban nem találtam példát konkrétan az én kérdésemre. A részt( )vevőnél pedig csak ezeket: a konferencia résztvevői, illetve a konferencián részt vevő előadók. A felirat szövegében kell a névelő az elejére (a vizsgán jelen+levők)?
A jelen lévő a kérdezett feliratban nem főnévi szerepű, hanem a jelen van folyamatos melléknévi igenévi alakja (másként fogalmazva: „a vizsgán jelen van: 21 fő”). Nyugodtan lehet hagyatkozni a régebbi kiadás hasonló példájára – amely egyébként az Osiris 2004-es helyesírási szótárában is megtalálható: a gyűlésen részt vevők -, ennek helyességén nem változtat, hogy az újban nem szerepel. A névelő használata részben jelentésbeli kérdés, valószínűbb, hogy az adott helyszínen (teremben) egyetlen, konkrét vizsga zajlik („a vizsga”), s az ezen jelen levők számáról van szó. (Névelő nélkül azt fejezi ki, hogy 21-en vannak, akik valamilyen vizsga kapcsán vannak jelen, de lehetnek mások is, akik más miatt vannak ott – ez viszont a vizsgázás jellegéből adódóan nem jellemző.)(KI)