Nem! Nem! Soha!
2020. 06. 16. nincs hozzászólásA közhiedelemmel ellentétben a „Nem! Nem! Soha!”– jelmondat és a hozzá kapcsolódó nyomtatvány nem a trianoni békediktátum után jelent meg.
A plakát 1919 januárjában tűnt fel az utcákon a Kultúra és Nyomda Rt. gondozásában. A Jeges Ernő rajzolta nyomtatványt az Országos Propaganda Bizottság rendelte meg.
A plakát az 1918. november 3-án aláírt padovai fegyverszünet után működő „területvédő” propaganda részét képezte. Ennek az volt a célja, hogy a győztes antanthatalmakat ösztönözze Magyarország történelmi határainak figyelembe vételére a békekötés feltételeinek megszabásakor. A nyomtatvány bár minimalista eszközöket használ (mindössze két szín jelenik meg rajta) nagyon hatásos. A feldarabolt történelmi Magyarország képe és a belenyugvást nem tűrő jelszavak univerzális üzenetet adtak át az utca emberének. A plakát megjelenése idején már jelentős délszláv, román és csehszlovák, valamint francia megszálló erők tartózkodtak Magyarország területén. Bár a plakát és a többi, a Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája, vagy más önálló szervezetek által kiadott nyomtatvány eljutott ugyan az antanthatalmak vezetőihez is, kevés sikert tudtak elérni. Sőt, bizonyos esetekben propagandaeszközt adtak az antant kezébe. A plakát és üzenete 1920 után is köztudatban maradt. József Attila 1922-ben ír verset „Nem, nem, soha!” címmel, amit azonban nem tett közzé. (Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.)

Vélemény, hozzászólás?