132. A maradék magyar áldja nyomát
2020. 06. 22. nincs hozzászólásFelhőbe hanyatlott a drégeli rom, Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja. Most is felhős idő van, néha szemerkél is.
A vár romos állapotában is monumentális: alsó- és felsővár. Nagyoroszi felől jövök. Feljöve Márton, az oroszi pap… Drégelyre fel ím Ali küldte követ, Zászlósan Oroszfalu papja siet, Néz Szondira búsan a jámbor öreg… De most csönd van, és ború, homály és magány. És pattog a bomba, és röpked a gránát; Minden tüzes ördög népet, falat ont: Töri Drégel sziklai várát. Valahol itt van eltemetve ő, a hős: Esküt fogadok, E helyt maradok… Ott szendereg ő, A harckeverő, Kit nem bíra győzni veszély, baj, Nem szálla szívére haláljaj… Apadjon el a szem, mely célba vevé, Száradjon el a kar, mely őt lefejezte; Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé, Ki miatt lőn ily kora veszte! Emléktábla, kopjafa, vendégkönyv (beírtam: Emlékezünk), váralapítvány. Most a maradék magyar áldja nyomát… S Drégel valamint ama gránit orom, Rongálva ugyan, de megáll szabadon. S enyhítgeti mennyei béke-porát. A várból körben szép kilátás a Börzsönyre, Cserhátra, és találgatjuk, hogy melyik falu még Magyarország, merthogy itt vagyunk Szlovákia határán.(Az írásban Arany János és Czuczor Gergely idézetek. Kép és szöveg: BG)
Vélemény, hozzászólás?