132. A maradék magyar áldja nyomát

2020. 06. 22. nincs hozzászólás

Felhőbe hanyatlott a drégeli rom, Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja. Most is felhős idő van, néha szemerkél is.

 A vár romos állapotában is monumentális: alsó- és felsővár. Nagyoroszi felől jövök. Feljöve Márton, az oroszi pap… Drégelyre fel ím Ali küldte követ, Zászlósan Oroszfalu papja siet, Néz Szondira búsan a jámbor öreg… De most csönd van, és ború, homály és magány. És pattog a bomba, és röpked a gránát; Minden tüzes ördög népet, falat ont: Töri Drégel sziklai várát. Valahol itt van eltemetve ő, a hős: Esküt fogadok, E helyt maradok… Ott szendereg ő, A harckeverő, Kit nem bíra győzni veszély, baj, Nem szálla szívére haláljaj… Apadjon el a szem, mely célba vevé, Száradjon el a kar, mely őt lefejezte; Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé, Ki miatt lőn ily kora veszte! Emléktábla, kopjafa, vendégkönyv (beírtam: Emlékezünk), váralapítvány. Most a maradék magyar áldja nyomát… S Drégel valamint ama gránit orom, Rongálva ugyan, de megáll szabadon. S enyhítgeti mennyei béke-porát. A várból körben szép kilátás a Börzsönyre, Cserhátra, és találgatjuk, hogy melyik falu még Magyarország, merthogy itt vagyunk Szlovákia határán.



(Az írásban Arany János és Czuczor Gergely idézetek. Kép és szöveg: BG)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra