Felhívás a 21. Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyre

2020. 07. 01. 1 hozzászólás

Meghirdették a 21. Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyt felsőoktatásban tanulók számára

A meghirdető intézmények: Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke, az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága 

A verseny célja: felsőoktatásban tanulók közéleti, szakmai, pedagógiai szerepekre való felkészítése; a komplex nyelvhasználat színvonalának emelése; hagyományápolás.

A verseny időpontja: 2020. november 6. és 7.

A verseny helyszíne: ELTE Tanító- és Óvóképző Kar (1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 40., 200-as terem)

FONTOS! A koronavírus-járvány esetleges második hullámára tekintettel a szervezők arra is készülnek, hogy a közösségi rendezvények korlátozása esetén a versenyt online formában tartsák meg. Ennek részleteiről a kormányzati és az egyetemi döntések ismeretében adnak tájékoztatást.

A verseny két fordulóból áll:

Első rész (november 6-án délután): Előre elkészített beszéd (maximum 6 perc), amelyet papír nélkül kell elmondani. A beszéd témája:

„Ilyen nagy dolog a Szabadság?” (Márai Sándor)

Kérjük a versenyzőket, hogy határozzák meg a beszéd fajtáját (bemutató, tanácsadó, törvényszéki) és szituációját. Érvelhetnek pró vagy kontra.

Második rész (november 7-én délelőtt): Rögtönzött beszéd (maximum 3 perc), melynek témáját a helyszínen közöljük.

A versenyhez – a hagyományoknak megfelelően – péntek délelőtt retorikai konferencia kapcsolódik, amelynek témája:

Modern retorikai fogások a kommunikációban

 Jelentkezni lehet a kiküldött tájékoztatóban található jelentkezési lapon ímélben, illetve levélben a következő címen: Pölcz Ádám adjunktus, ELTE TÓK Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék, 1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 40.

A jelentkezési határidő: 2020. október 10.

További információ folyamatosan kérhető a szonokverseny15@gmail.com címen, illetve 2020. szeptember 15-étől a +36-1/487-8182-es, vagy a +36-1/487-8121-es telefonszámon.

A versenyszabályzat itt olvasható. 

Budapest, 2020. július 1.

Grétsy László, a zsűri tb. elnöke

Balázs Géza, az MNYKNT elnöke

Kiss Róbert Richard, a zsűri elnöke

Márkus Éva dékán

Adamikné Jászó Anna, a verseny kitalálója, szervezője

Pölcz Ádám, a verseny szervezője

1 hozzászólás

#1 Dr.Aporné dr. Kincses Kovács Éva 2020.07.01.16:42:45

Köszönöm a tájékoztatást,szeretnék támogató hallgató ASZ tagként részt venni,ha lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra