zöldépítés, zöldépítészet
2020. 07. 09.Zöldépítés vagy zöld építés (ugyanúgy: zöld építészet vagy zöldépítészet)? Korábbi javaslataikban pl. zöld gondolat, de zöldmegállapodás szerepel. Hogyan döntsünk?
Az AkH. úgy fogalmaz: „Ha két szó kapcsolatának jelentése több vagy más, mint a tagok jelentésének együttese, akkor ezt az alkotóelemek egybeírásával érzékeltetjük.” [95.] Csakhogy – mint az Osiris bővebben kifejtve rámutat (108. o.) – „a minőségjelzős szószerkezetek és összetételek között nem húzható éles határ”, s ezt részben az íráshagyományra, részben az állandósult szókapcsolatok létére vezeti vissza. (Tehát pusztán megszokás alapján írunk egybe olykor jelentésváltozás nélkül is bizonyos kifejezéseket, míg másokat a jelentésváltozás ellenére sem. Ezek körében az új szabályzat és szótár hozott némi változást: pl. a fekete doboz mint repülőgép-alkatrész korábban különírandó volt a hagyomány alapján, most azonban – a jelentésnek megfelelően – egybeírjuk.) A színekkel alkotott szerkezetek tipikusan ebbe a csoportba tartoznak, és amióta a „zöld” mint „környezetbarát” fogalom megjelent, az írásmódja is kérdéssé vált. Az új szabályzatban egyetlen példa van ilyen jelentéstartalommal, egybeírva (zöldkártya) – ezt vehetjük alapul, illetve oldalunkon is az összes kapcsolódó posztban az egybeírás kristályosodott ki az elmúlt több mint tíz év során. Tehát: zöldépítés, zöldépítészet. (KI)