138. Vértesszőlős
2020. 08. 03. nincs hozzászólásA Tatabánya és Tata közötti úton, a Vértes lábánál található Vértesszőlős. Hírnevét főleg Samunak, a félmillió évvel ezelőtt élt ősembernek köszönheti
„Samu” koponyacsont-maradványai itt kerültek elő az 1960-as években. Vértes László ősrégész vezetésével tárták fel Európa egyik legrégibb ősemberi telepét: többek között kőeszközök, tűzhely maradványát. A leleteket az egykori melegforrásból lerakódott mésztufában és löszben találták meg. Az égett csontokból megállapították, hogy ez az ősember már ismerte és használta is a tüzet.
Megjelölték a tarkócsont előkerülésének helyét; láthatók a földtani rétegek, valamint egy üvegpavilonba foglalták egy őskori dagonyázóhelyet, ahol állatok és emberősünk megkövesedett lábnyoma is látható.
(Kép: BG)
Vélemény, hozzászólás?