Elhunyt D. Mátai Mária

2020. 09. 09. 3 hozzászólás

D. Mátai Mária nyelvész, ny. egyetemi docens hosszú betegség után, 2020. szeptember 4-én elhunyt.


Munkatársai, az ELTE nyelvtörténeti tanszék honlapján írják: „Kutatóként széleskörű munkásságán belül elsősorban a szófajtörténet terén megjelent munkáival alkotott maradandót. Igazi tanáregyéniség volt, nagy hatással volt tanítványaira, akiknek szakmai életútját évek múltán is figyelemmel kísérte. Pályája során tagja volt az Egyetemi és a Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsának, rajtuk kívül több szakmai intézmény keretében is tevékenykedett. 70 évesen a Kerekasztal körül című kötetben több tanszéki kollégájával közösen köszöntöttük, kedves témáiról írott néhány tanulmánya és szakmai munkásságának válogatott bibliográfiája közreadásával együtt (https://edit.elte.hu/xmlui/handle/10831/30419). Emlékét megőrizzük.”



A képen a következők lehetnek: 1 személy, ülés, asztal és belső tér (Kép: ELTE MNYFI archívum)

D. Mátai Mária két tudományos ismeretterjesztő munkája sokakhoz eljutott: Nyelvünk élete (1995), Első magyar nyelvű verses imádságunk. A Laskai Sorok (1433) (két kiadásban: 1997, 2002).

3 hozzászólás

#1 Dr.Aporné dr. Kincses Kovács Éva 2020.09.09.16:21:38

D. Mátai Mária emlékét kegyelettel megőrizzük. Nyugodjon békében. Kedves mosolya elkíséri tanítványai és kollégái emlékezetében. Dr. Aporné dr. Kincses Kovács Éva,a MNNyT tagja nyelvész,irodalomtörténész,stíluskutató

#2 Tulok Teréz 2020.09.09.17:15:21

Nyugodjék békében! Teréz

#3 TM 2020.09.15.22:31:19

Kedves, szerény egyéniségét nem feledjük. TM

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra