Bánk bán az iskolában

2020. 10. 24. nincs hozzászólás

Bánk bán-maraton címmel egyetlen rendező háromféle Bánk bánja került színpadra a Nemzetiben.

Vidnyánszky Attila többször is megrendezte a Bánk bánt: jelenleg három rendezése tekinthető meg: az opera (Erkel Bánk bánja az Operaházzal közösen), a teljes Bánk bán a Nemzetiben, valamint az osztálytermi Bánk bán. Ezen a héten a Nemzetiben Bánk bán-maraton címmel mindhárom előadást bemutatták, előtte és utána pedig előadásokat, közönségtalálkozókat szerveztek. A prózai Bánk bán előtt Balázs Géza a drámaszövegek megközelítéséről beszélt; az iskolai Bánk bán után pedig a tanítási lehetőségekről (egyúttal felhívta a figyelmet a Magyaróra című lap első, Bánk bán-búvárlatok című számára, amelyben ötletek sora található). Vidnyánszky Attilától megtudhattuk, hogy a 60 perces, iskolai (osztálytermi) Bánk bánnal járják az országot – mindenhová ingyen elviszik, ha hívják őket. Az előadást a Kaposvári Egyetem most végzett színművészeti hallgatóinak Cserhalmi György által vezetett osztálya készítette – eredetileg vizsgafeladatként. (Kép: BM, szöveg: Manyszi)



A Bánk Bán-maratonról szóló film itt tekinthető meg: M5, nov. 17. 21.00 óra. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra